Infostart.hu
eur:
379.61
usd:
322.07
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Fotó: police.hu
Nyitókép: police.hu

A rendőrség szerint Budapest a világ egyik legbiztonságosabb városa

Az újbudai rendőrgyilkosságról nem beszélhettek a résztvevők azon a sajtótalálkozón, amelyet a rendőri intézkedések hátteréről tartott az Országos Rendőr-főkapitányság.

A háttérbeszélgetésen ugyanakkor elhangzott, hogy tavaly mintegy 1 millió igazoltatást hajtott végre a rendőrség és ebből 280 esetben jegyezhettek fel a rendőr, mint hivatalos személy elleni erőszakot. Ez 2019 óta növekvő tendenciát mutat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának közterületi és őrszolgálati osztályvezetője azt is elmondta, hogy a rendőröknek is van lövedékálló mellényük, amely bár nem erre tervezték, de bizonyos védelmet nyújt a szúró-vágó eszközökkel szemben is. Csapó Gábor rendőr alezredes közölte, hogy a mellény viseléséről a járőrök maguk dönthetnek, de - ha a helyzet úgy kívánja - utasíthatják is őket erre. Ha az információ fegyveres bűncselekményről érkezik, akkor mindenképpen fel kell venni ezt a mellényt.

Lőfegyvert figyelmeztető lövés nélkül is lehet használni

- tette hozzá az ORFK Közrendvédelmi Főosztályának közterületi és őrszolgálati osztályvezetője. Csapó alezredes arról is beszélt, hogy tavaly a rendőrség mintegy 1 millió igazoltatást hajtott végre. Ebből 280 olyan eset fordult elő, amikor a BTK szerinti, hivatalos közeg elleni erőszak történt, függetlenül attól, hogy az csak szóbeli, vagy tettleges volt. Ez 2019 óta növekvő tendenciát mutat – tette hozzá a rendőr alezredes.

A Rendőrségi Oktatási és Kiképzési Központ mesteroktatója ismertette az újoncok kiképzési rendszerét, amelynek tíz hónapja alatt a hangsúly a rendőri intézkedések begyakorlásán van. A cél, hogy a tanfolyam végére az újoncok már önállóan is tudjanak intézkedni. Életszerű szituációkra készítik fel a kollégákat, de vannak után-képzések is. A fiatal rendőr pedig mindig egy tapasztalt mellé kerül a napi szolgálatban - hangsúlyozta Mózes János r. alezredes.

2014-ben megváltozott Magyarországon a segélyhívás fogadásának a rendszere,

így a rendőrségi ügyeleti rendszer is. Erről már az Országos Rendőr-főkapitányság ügyeleti főosztályának vezetője beszélt. Hablicsek Nikoletta rendőr ezredes elmondta, hogy a napi 12-15 ezer segélykérés két központba fut be. Ezekben civilek fogadják és szűrik meg a hívásokat, de vannak azonban bizonyos szavak (kés, életveszély, kábítószer) amikor azonnal át kell kapcsolniuk a bejelentőt a területileg illetékes rendőri tevékenység-irányítási központhoz. Itt döntenek arról, hogy hányan mennek ki a helyszínre. Noha 2022-ben 832 ezer küldésre reagáltak a rendőrök,mégis minden 100 hívásból 45 semmilyen beavatkozást nem igényelt - tette hozzá az ezredes.

A háttérbeszélgetésen szó esett a rendőrség létszámgondjairól is.

Az ORFK Humánigazgatási Szolgálatának vezetője azt közölte, hogy a rendőri helyek feltöltöttsége csak 91,7 százalékos annak dacára is, hogy 2010-hez képest már mintegy 2900 fővel többen teljesítenek szolgálatot. Czene Csaba r. ezredes azonban hangsúlyozta, hogy a rendőrség még így is minden jogszabályból adódó kötelezettségét el tudja látni. A statisztikák pedig azt mutatják, hogy a rendszerváltás óta nem követtek el olyan kevés bűncselekményt Magyarországon, mint tavaly. Budapest egész Európa, de talán a világ egyik legbiztonságosabb városa lett - vélekedett az ORFK humánerőforrás vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Lejárt az utolsó nukleáris alku Oroszországgal, folytatódnak a béketárgyalások – Háborús híreink csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×