Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
fotó: catl.com
Nyitókép: catl.com

Közmeghallgatás a debreceni akkumulátorgyárról, forrnak az indulatok

Reggel óta tart az a közmeghallgatás, amely a debreceni akkumulátorgyárról szól. Közben a Párbeszéd azt kéri, hogy Debrecen lakossága kapjon valódi beleszólást a városban épülő gyár ügyébe.

A Párbeszéd Debrecenben felvett sajtótájékoztatón azt mondták, hogy a kormány környezetkárosító beruházást tervez a városba. Temesvári Szilvia úgy fogalmazott: ma a legnagyobb kihívás a klímaváltozás, de a kabinet egy, a vizet és a földet is elszennyező és túlhasználó gyárat készül megépíteni.

Terézváros alpolgármestere bejelentette, levélben kérik fel Debrecen polgármesterét, hogy hozzon létre egy állampolgári tanácsot. A párt azt javasolja, hogy a tanács tagjai állítsanak össze egy kérdéssort, és arról indítsanak konzultációt - tette hozzá a politikus.

A Telex folyamatosan tudósít a helyszínről, videókat is közreadva. Eszerint botrányos körülmények között zajlik a közmeghallgatás.

A lap tudósítása szerint az eseményt egy 160 ülőhelyes terembe hívták össze, de az érdeklődés akkora volt, hogy több mint kétszázan zsúfolódtak be a helyiségbe. Az eseményen Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei főispán és Hajduné Kovács Mária Mónika, a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának vezetője próbálták meg bemutatni a környezetvédelmi engedélyeztetés menetét, de

a résztvevők néhány percenként pfújolással, bekiabálással szakították meg őket, a főispánt többször is lehazaárulózták.

A közmeghallgatás elején Hajduné Kovács Mária Mónika bemutatta a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítését. A főosztályvezető elődadását néhány percenként kiabálás, pfújolás szakította félbe, az előadás nagy részéből így nem lehetett érteni semmit.

A Párbeszéd sajtótájékoztatóján Dede Tamás, a Párbeszéd Hajdú-Bihar vármegyei elnöke katasztrofálisnak nevezte a beruházást.

Állítása szerint annak hatásait a várostól távolabb is érezni lehet majd, mert

a gyár által a levegőbe kibocsátott szennyezőanyag harminc kilométeres körön belül fog lerakódni.

A politikus fontosnak nevezte, hogy az ellenőrzésbe vonjanak be a beruházással szemben kritikus, zöld civil szervezeteket is.

Január 12-én, a Kormányinfón szóba került, hogy a debreceni akkumulátor gyár két tulajdonosa Kínában házi őrizetben van a sajtóhírek szerint. Gulyás Gergely miniszter erre a felvetésre azt válaszolta: szeretnének meggyőződni, hogy az erről megjelentek megfelelnek a valóságnak. Ha igen, meg kell nézni, mindez a cég működését és magát a beruházást érinti-e - jelezte, hozzátéve: a napvilágot látott információkról a kormánynak hivatalos információja nincs.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×