Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

A szakszervezet nyugdíjas tagozata további nyugdíjemelést szeretne

A valós éves infláció alapján újabb idei évre szóló nyugdíjkiegészítést várnak az idősek, és erre jöhet majd a 2023-as januári mérték, amit még nem árult el a kormány.

A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése december 22-én jelenik meg, a kormány vélhetően az ebben közölt várható infláció alapján mondja ki a nyugdíjemelés mértékét. A nyugdíjas szervezetek számításai alapján nagyjából egységes a várakozás, hogy az emelés mértéke 15 százalék legyen – írja a nepszava.hu.

"Ekkora emelés biztosítaná a nyugdíjak reálértékének megőrzését, amire oly gyakran hivatkozik a kormány, de csak akkor, ha az idei infláció még el nem számolt részére jutó emelést is megkapják az idősek" – mondta Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatának elnöke. Mint mondta, a novemberben kifizetett nyugdíjkiegészítés – amivel együtt idén összesen 14 százalékkal emelték meg az ellátások összegét – csak augusztus végéig vette figyelembe a drágulás mértékét, mert a törvény így rendelkezik. Az ezt követően mért infláció alapján ugyanakkor a nyugdíjas szervezetek számítása szerint

év végéig még az ellátások további 1-2 százalékos növekedésével kellene kalkulálni, azaz ennyi plusz emelés kellene.

Az idei infláció pontos mértéket csak február elején hozza nyilvánosságra a KSH – tette hozzá. A januári, 2023-ra szóló emelést pedig ehhez az idei, teljes évre érvényes mértékben növelt nyugdíjhoz kellene visszamenőleg igazítani. Vagyis azt akarják elérni, hogy februárban kapják meg pluszban az idei teles évre a plusz 1-2 százalékot, illetve ezzel növeljék szintén visszamenőleg a januári emelés mértékét is.

Az év utolsó szakaszának inflációja korábban 0,1 százalékos volt, de akkor nem emelték fel a hangjukat a nyugdíjas szervezetek. A tavalyi 0,3 százalékos különbözetet már szóvá tették, de nem kaptak választ a kormánytól. Most azonban sokkal nagyobb eltérésről lehet szó. A KSH adatok szerint az év első 11 hónapjában átlagosan 14,1 százalékos drágulással szembesültek a nyugdíjasok.

Novemberben 25,1 százalékos volt a pénzromlás mértéke a nyugdíjasoknak.

A bajt tetézi, hogy mind a jegybank, mind más elemzők 2023 elején még ennél is magasabb inflációval számolnak, és nagyon is optimistának számít Juhász László várakozása, aki szerint a nyugdíjasok március után már a drágulás lassulására készülnek, ezért számoltak 15 százalékos éves inflációval és nyugdíjemeléssel.

Eközben ismét napirendre került egy nyugdíjreform lehetősége az uniós helyreállítási csomaghoz való hozzáférés feltételeként. Az ennek keretében megfogalmazott magyar vállalások még nem tisztázottak, de a mainál méltányosabb nyugdíjrendszert eredményeznének.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Tisza-kormány: 1000 milliárd feletti összeg ment az autópálya-koncessziókra, 12 pontban módosul az alaptörvény

Vitézy Dávid közlekedési és beruházás miniszter Facebook-videóban számolt be róla, hogy a kormány elkezdte a korábban megkötött autópálya-koncesszió átvilágátását. A miniszter elmondta, hogy a 35 évre megkötött, 24 ezer milliárdos szerződésből az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki a koncesszornak. Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alkotmánybíróság függetlenségének erősítését. A módosítás emellett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatalt hozna létre, csökkentené a sarkalatos törvények számát, és visszanevezné a vármegyéket megyékre. Cikkünk folyamatosan frissül a kormány legfrissebb döntéseivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×