Infostart.hu
eur:
381.82
usd:
322.3
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Elhunyt Valki László

Hosszú betegség után, 82 éves korában hunyt el az ismert nemzetközi jogász, az ELTE professor emeritusa.

Az ELTE ÁJK mély fájdalommal tudatja, hogy Valki László 2022. november 29-én este egy balesetet követő hosszú betegség után, életének 82. évében elhunyt – áll az egyetem közleményében.

Valki László 1941-ben született Budapesten. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1964-ben szerzett diplomát, azóta a tanszéken dolgozott. 1975-ben védte meg kandidátusi disszertációját. 1980-ban docensként megbízták a tanszék vezetésével, 1985-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. 1982–1999 között az MTA Béke- és Konfliktuskutató Központját is vezette.

1983-1987 között tagja volt a Nemzetközi Békekutató Társaság (IPRA) végrehajtó bizottságának. 1980-1996 között a Pugwash magyar nemzeti bizottságának titkára, majd elnöke volt. Kezdeményezésére 1992-ben megalakult a Magyar Külügyi Társaság, amelynek főtitkárává választották. Ezt a tisztséget 2001-ig töltötte be.

1989-1990-ben a Németh-kormány tanácsadó testületének volt a tagja. 1990-ben szakértőként részt vett a magyar–szovjet csapatkivonási tárgyalásokon. 1993–1997 között a magyar fél egyik képviselője volt a hágai Nemzetközi Bíróság előtt a bős-nagymarosi vízlépcsőperben. 2007–2009 között a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadó testületének volt az elnöke.

2011-ben professor emeritus lett.

Valki Lászlót 1993-ban Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1998-ban ELTE jubileumi ezüst emlékéremmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, valamint a Pro Universitate emlékérem arany fokozatával tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×