Infostart.hu
eur:
375.79
usd:
318.49
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Elhunyt II. Erzsébet, a brit uralkodót 96 éves korában érte a halál - a nap hírei

Elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó.Tűzifavásárlási program indul itthon és korlátozzák az állami intézmények gázfogyasztását. Jelentősen, 75 bázisponttal megemelte az irányadó kamatot az Európai Központi Bank.

Elhunyt II. Erzsébet brit uralkodó – jelentette be a Buckingham palota. A királynőt 96 éves korában, Balmoralban, a skóciai nyári rezidencián, gyermekei és unokái körében érte a halál. Ő volt az Egyesült Királyság történelmének leghosszabb ideje hatalmon lévő, 70 évig trónon volt uralkodója. Nem sokkal korábban orvosai "aggasztónak" találták a 96 esztendős brit uralkodó egészségi állapotát. Erzsébet 25 éves kora, vagyis 1952 óta volt az Egyesült Királyság királynője és további 14 nemzetközösségi állam, valamint az anglikán egyház feje. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó.

Tűzifavásárlási program indul, az állami intézményeknél negyedével csökkentik a gázfogyasztást, az energiaintenzív kis és közepes vállalkozásoknak pedig támogatási programot indítanak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely a kormányinfón elmondta: az erdőgazdaságoknál a jövő hét közepétől hatósági áron lehet majd rönkfát vásárolni. Hangsúlyozta, hogy a lakossági távhő ára nem változik. Ugyanakkor kormányzati program indul arra, hogy minden távfűtött lakást mérőórával lássanak el. Közölte azt is, hogy a kormány döntése értelmében az állami szervezeteknek és az állami tulajdonú vállalatoknak negyedével csökkenteniük kell gázfogyasztásukat, az irodákat pedig nem lehet 18 foknál melegebbre fűteni. Kivételt a kórházak és a szociális intézmények jelentenek.

Az építőanyaghiány kezelésére állami cementgyárat építene a kormány, az agrártárca pedig azt vizsgálja, hogy miként lehet kezelni a műtrágyahiányt. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta: hogy a cementgyár ügyében több helyszínt is vizsgálnak, ezért konkrét döntés nem született még. Határozott viszont arról, hogy a Mátrai Erőmű ellátása érdekében 2029-ig meghosszabbítja a lignitkitermelést. A miniszter beszélt arról, hogy a magas gázárak miatt sorra állnak le a műtrágyagyárak, ezért a gazdálkodóknak már most azt javasolja a gyártók szövetsége, hogy használjanak alternatív megoldásokat a műtrágya helyett. Az agrártárca foglalkozik ezzel az üggyel.

Átadták a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, Magyarország legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztőközpontját Budapesten. A 70 milliárd forintos beruházással létrehozott kampusz 14 ezer négyzetméternyi kutató- és tesztlabornak, valamint műszeres tesztpályának és csúcstechnológiás tesztcsarnoknak ad otthon. A megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök kiemelte: az ukrán háború és a szankciók miatt lehet, hogy nem lesz elég energia Európában, de Magyarországon nem lesz energiahiány.

Horvátországban csökkenti az energiahordozók és korlátozza az alapvető élelmiszerek árát, valamint növeli a támogatások mértékét a kormány. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök a kormányülésen a háztartások mellett a köz- és civil szférának, valamint a gazdaságnak is segítséget ígért. Az intézkedéscsomag részeként korlátozzák az elektromos áram díját egy meghatározott átlagfogyasztásig. A zágrábi kormány korlátozta egyes alapvető élelmiszerek árát is. A horvát kormány javaslatot tesz a parlamentnek az extraprofit megadóztatására.

Dániában is szabályozzák a középületek fűtését, a maximális hőmérsékletet 19 Celsius fokban határozták meg - jelentette be az energiaellátási ügyeiért felelős miniszter. A szabályozás alól kivételt képeznek a kórházak, az ápolóotthonok és a bölcsődék. A fűtési szabályozáson kívül Dániában ezentúl a szükségtelennek bizonyuló kültéri világítást is le kell kapcsolni. Németországban 20, Írországban 19, Olaszországban pedig 17 Celsius fokban határozták meg a belterek maximális hőmérsékletét.

Két évre befagyasztja a lakossági energiaárakat a brit kormány. Liz Truss miniszterelnök az alsóházban ismertette a kormány által a megélhetési költségek emelkedésének megfékezésére kidolgozott cselekvési programot. Ennek értelmében októbertől a következő két évre 2500 font lesz a háztartásoknak évente számlázható átlagos energiaellátási díj felső határa. A brit országos energiafelügyeleti hatóság ennél jóval magasabban, 3549 fontban határozta volna meg a felső határt.

Jelentősen, 75 bázisponttal megemelte az irányadó kamatot az Európai Központi Bank. A kormányzótanács további kamatemelésekkel számol annak érdekében, hogy tompítsa a keresletet és megvédjen az emelkedő inflációs várakozásoktól. Az EKB módosította az euróövezet inflációjára és gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzést is. Idén 8,1 százalékos inflációra és 3,1 százalékos növekedésre, jövőre 5,5 százalékos inflációra és 0,9 százalékos növekedésre számít az euroövezetben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×