Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.91
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Taxi car on the street at night
Nyitókép: Chalabala/Getty Images

Kata: fellélegeztek, majd gyorsan elkeseredtek a taxisok

Bár a taxisok adózhatnak a kata szabályai szerint a módosítás után is, mégis a szeptembertől hatályos új szabályok változtatását kérik.

Évekkel ezelőtt, az Európai Unió jóváhagyásával, nagy nehezen felemelte a kormány 8 millióról 12 millió forintra az alanyi áfamentesség határát - mondta az InfoRádiónak az Országos Taxis Szövetség elnöke. Metál Zoltán szerint azóta viszont, az euró árfolyamának változása miatt jelentősen emelkedtek az árak.

Az árbevétel változott, és nem a bérek emelkedtek – hangoztatta az elnök, aki szerint ez nagyon félreérthető. Úgy fogalmazott: látta különböző hozzászólásokban, hogy ki vannak akadva az emberek azon, hogy mennyit keresnek a taxisok, pedig nem a fizetésük, hanem csak az árbevételük emelkedett.

Az tehát a gond – folytatta a szervezet elnöke –, hogy

az áfamentesség csak a 12 milliós határig érvényes.

Ezért szeretnék, ha a kormány ezt felemelné 18 millióra. Mint mondta, a taxisok fellélegeztek, amikor meghallották, hogy a katázók éves bevételi határát fölemelik 18 millióra, mert így nem kell megfékezni az árbevételt, nem kell kényszerszabadságra menni a vállalkozónak, ha elérte a 12 milliós határt. De el is keseredtek, amikor kiderült, hogy erről nincs szó. Ezért is kérték, hogy

a 12 milliót emeljék fel, ha nem is 18-ra, de legalább 14,5 - 15 millióra,

igazodva az euró árfolyamváltozásához.

Ennyit kértünk, nem többet, az Országos Taxis Szövetség egyébként tudomásul veszi a rendelet bevezetését, bár sajnálja, hogy nagyon sok vállalkozónak változtatni kell az eddigi adózási formáján - közölte a szervezet elnöke.

Metál Zoltán elmondta még, hogy a kamarák heteken keresztül szorgalmazták azt, hogy

a kormány tartsa meg a katát, de bizonyos változtatásokkal.

Példaként említette, hogy az utóbbi időben már a taxisok is érezték, tulajdonképpen nem kaptak semmit az egyszerűsített adóért. Hiába fizettek 50 ezer, vagy 75 ezer forintot havonta, aki elment táppénzre vagy éppen nyugdíjba, az pontosan tudja milyen hozadéka van ezeknek a befizetéseknek: jóformán semmi. Így az idősebb kollégáknak már át kellett menniük vagy az átalány-, vagy a tételes adózásba, hogy egy komolyabb nyugdíjat, táppénzt kaphassanak. Metál Zoltán kiemelte: tudomásul kell venni azt, hogy ha kevesebbet fizetünk be, akkor kevesebbet fogunk a végén kapni. Ezt pedig valamilyen módon rendbe kellett volna hozni. A kamarák is ezt szorgalmazták, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nagyon komoly módosító javaslatokat fogalmazott meg, ezért is sajnálatos a parlament ennyire gyors döntése a kata módosításáról – vélekedett.

Mindenféle segítséget megadunk a kamarákkal együtt a kormánynak és a minisztériumnak,

hogy ha kell, és ha lehet, akkor hangoljuk úgy a változtatásokat, hogy a vállalkozók a végén azért jó szájízzel tudjanak ebben a dologban állást foglalni - hangoztatta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×