Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz országos választmányának elnöke beszédet mond a szentendrei választási fórumon a Ferences Gimnázium Sportcsarnokában 2022. március 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Az Országgyűlés előtt az EU átalakításáról szóló javaslat és az Alaptörvény-módosítás

A frakciófinanszírozás megváltoztatását, valamint az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslatot is megvitatja kedden a parlament. Választási tárgyú javaslatok is vannak.

Az ülés 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az első napirendként az országgyűlési törvény és a házszabály kormánypárti képviselők kezdeményezte módosítását tárgyalja a parlament együttes általános vitában.

A javaslatok a nemzetgazdasági stabilitás fenntartására hivatkozva átalakítják a frakciófinanszírozási szabályokat, emellett az európai uniós integráció erősítése céljából ezentúl a magyar országgyűlési képviselőknek ugyanolyan vagyonnyilatkozatot kell benyújtaniuk, mint az európai parlamenti (EP-) társaiknak (ebben kevesebb információ szerepel, mint amennyit a mostani előírások elvárnak).

Általános vita lesz az ugyancsak a Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország alaptörvényének tizenegyedik módosításáról szóló javaslatról, amely rögzíti, hogy az önkormányzati választások ezentúl ugyanazon a napon lesznek, amikor az EP-választások, valamint a történelmi hagyományokra hivatkozva a megyék elnevezését vármegyékre változtatja.

Tárgyalja a Ház az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló határozati javaslatot. Az előterjesztésben a kormánypártok egyebek mellett azt javasolják, hogy törölni kell az uniós szerződésekből az "egyre szorosabb egység" célkitűzését, rögzíteni kell ugyanakkor azokban, hogy az európai integráció alapját Európa keresztény gyökerei és kultúrája jelentik. A szerződésekben rendelkezni kell a további uniós adósságfelvétel tilalmáról,

az EP-képviselőket a nemzeti parlamenteknek kell delegálnia,

így biztosítva a valódi politikai legitimitást - tartalmazza a javaslat.

A kormány kezdeményezésére vitatják meg az egyes választási tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosítását, amelyet a közös eljárásban bonyolított 2022-es országgyűlési képviselők választása és országos népszavazás során összegyűlt jogalkalmazói tapasztalatokkal indokolnak. A módosítás a többi között egyértelművé teszi, hogy a magyar választási bizottságok a nem Magyarország területén elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálására és elbírálására is hatáskörrel rendelkeznek.

Címlapról ajánljuk

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×