Infostart.hu
eur:
364.46
usd:
316.15
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Portrait of father and daughter playing at home together
Nyitókép: nd3000/Getty Images

Egyre meghatározóbb az apák szerepe – vasárnap őket ünnepeljük

Ma már a szülések 60 százaléka apás szülés, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért felmérése alapján. A KINCS elnökével apák napja apropóján beszélgettünk, amit Magyarországon június harmadik vasárnapján ünneplünk.

A kezdeményezés az Egyesült Államokból ered, Magyarországon 1994-ben honosodott meg az ünnep, amit június harmadik vasárnap tartunk, és bár még nem annyira elterjedt, mint az anyák napja, azért egyre többen ünneplik.

Fűrész Tünde, a KINCS elnöke kiemelte: az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a korábbi hagyományos hozzáállás, miszerint az apának csak az a szerepe, hogy kenyérkeresőként vegyen részt a család életében, kevésbé jellemző, és egyre inkább fontossá vált, hogy az édesapák aktívan részt vegyenek a család életében, a mindennapokban, és a gyermekek nevelésében is minél inkább kivegyék a részüket.

Minden kutatás azt mutatja, hogy

a férfiak szempontjából is fontos, hogy részt vevő, családcentrikus apaként éljenek

– emelte ki Fűrész Tünde, aki szerint ebből a szempontból jó tendenciák láthatók Magyarországon. Egyrészt ma már sokkal több gyerek születik házasságban – 2015-ben a 52 százalékuk, ma a 70 százalékuk –, másrészt csökkent az egyszülős családok száma, valamint a válás is kevesebb, 2010-hez képest harmadával. Tehát egyre több gyerek tud úgy felnőni, hogy az édesanyja és az édesapja is jelen van az életében.

Egyre több adat látszik arra vonatkozólag is, hogy az édesapák sokkal aktívabban jelen vannak a család életében, mint korában. Mára például 60 százalékra emelkedett a apás szüléseknek a részaránya. Fűrész Tünde arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt tíz évben a gyermekgondozási időszakban is megnőtt az édesapák részaránya, hiszen Magyarországon nekik is jár a gyed, illetve gyes.

A KINCS elnöke megismételte, minden kutatásukból visszaigazolódik, hogy egyre meghatározóbb szerepük van az édesapáknak a család életében, a gyerekek nevelésében, egészen a szülés pillanatától. Az is látszik, hogy a gyermekek kapcsolata is erős általában az édesapákkal. Olyannyira, hogy a Kopp Mária Intézet egyik felmérése szerint a felnőttek 62 százaléka, akiknek él az édesapja, minden nap beszélnek, vagyis az apa–gyermek viszony nemcsak gyermekkorban, hanem felnőtt korában is – tulajdonképpen a magyarok többségénél – erősnek mondható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×