eur:
413.13
usd:
399.15
bux:
79243.31
2024. december 19. csütörtök Viola

Alakuló ülés: kemény szavakkal illette Márki-Zay Péter az ellenzéket

A volt ellenzéki miniszterelnök hiányolja a látványos ellenzéki akciókat, és szerinte vannak olyan pártok, amelyek nem akarják Orbán Viktor leváltását.

Márki-Zay Péter szerint nagyszerű lehetőség lett volna az ellenzéki pártok számára, hogy a parlament hétfői alakuló ülésének bojkottjával tiltakozzanak a demokrácia és a sajtószabadság hiánya ellen. Jónak tartotta volna, ha látványos akcióval készülnek a pártok – írja az Egységben Magyarországért korábbi miniszterelnök-jelöltje vasárnap esti bő egyórás élő videójában elmondottak alapján a Telex.

Márki-Zay Péter egyéniben kikapott Lázár Jánostól Csongrád megyében, ezek után listás mandátumát nem vette át, így maradt Hódmezővásárhely polgármestere.

Végül csak Hadházy Ákos döntött úgy, hogy nem megy el a parlament hétfői alakuló gyűlésére, esküjét később teszi le, a Momentum pedig kivonul az ülésteremből az eskütétel után (miután kiderült, hogy másképp látja a kérdést a Zuglóban győztes képviselő és a párt, úgy döntöttek, Hadházy Ákos nem lesz a Momentum frakciójának a tagja, alighanem függetlenként politizál az Országgyűlésben).

Hősies, bátor lépésnek nevezte az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje a Momentum döntését, hogy nem vállalnak parlamenti pozíciókat,

még ha így jelentős juttatásokról is mondanak le. Ezzel Márki-Zay Péter szerint a párt azt jelzi, hogy „ez a parlament nem alkalmas arra, hogy egy demokráciában egy demokratikus parlament szerepét betöltse”, hiszen valójában nem engedik az ellenzéki képviselőknek, hogy ellenőrizzék a hatalmat.

Márki-Zay Péter úgy véli, a többi pártnak megélhetési kérdés a parlamenti munka, és a pénz miatt ülnek be az Országgyűlésbe, hogy a Fidesszel együtt elbábozzák a demokráciát.

Komoly feladata van szerinte az ellenzéknek a következő időszakban, de ezeket a feladatokat nem a parlamentben kell elvégezni, hanem azon kívül. Azt várja, hogy a pártok a parlamenti forrásaikat felelősen, tudatosan használják fel.

Bár konkrét nevet egyszer sem említ a volt miniszterelnök-jelölt, éles kritikát fogalmazott meg több párttal szemben is. „Vannak olyan pártok, amelyek az elmúlt négy évben egyetlenegy fideszes korrupciót sem tártak fel. Vannak olyan pártok, amelyek az ellenzéki kampányban is csak ímmel-ámmal vettek részt, ahhoz pénzt sem akartak adni, szakembert sem akartak adni, akiknek tökéletesen elegendő az, hogy minél több parlamenti helyük legyen, és minél több pénzt kapjanak ezután.

Ezek a pártok valójában (…) nem akarják leváltani Orbán Viktort”

– mondta Márki-Zay, aki minden olyan párttal és politikussal együtt szeretne működni a jövőben, akik le akarják váltani Orbánt.

Szerinte ellenzéki irányítás alatt önkormányzatoknál is tapasztalható, hogy feltűnően nem harcolnak a Fidesz ellen. „Vannak olyan pártok, akik nem tettek még soha semmit a Fidesz ellen” – mondta Márki-Zay Péter.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×