Infostart.hu
eur:
378.47
usd:
321.41
bux:
125148.34
2026. február 24. kedd Mátyás
A Volánbusz Zrt. új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós autóbuszai a járművek esztergomi bemutatóján 2021. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Buszos pótlás - Vasárnap indul a korszakos gyötrelem a kelebiai vasútvonalon

Most vasárnaptól, a jelenlegi tervek szerint 2025-ig pályafelújítás miatt a Keleti pályaudvar és Délegyháza között is a Volánbusz szállítja majd az utasokat. Váczi Viktor, MÁVINFORM sajtóügyeletese azt mondta, a közlekedési társaság növeli a kapacitását, és több járművet állít majd forgalomba, csúcsidőszakban 15-20 percenként indulnak a buszok .

Május 1-jétől már a teljes kelebiai vasútvonalon szünetelni fog a forgalom, ami érinti azokat az elővárosi utasokat is, akik a Keleti pályaudvar és Délegyháza közötti szakaszt hasznáják. A vonatokat a helyközi autóbusz-közlekedés bővítésével, illetve új buszvonalakkal pótolják majd. A mostani tervek szerint a legtöbb útvonalon ütemes menetrendet vezetnek be, és gyorsjáratokat is indítanak.

Délegyházáról a budapesti Népliget a gyorsjáratokkal átlagosan negyven, a Soroksári úton átmenő járatokkal pedig ötvenöt perc alatt lesz elérhető. A vasárnaptól érvényes menetrend szerint munkanapokon hatvan, a délutáni csúcsidőszakban húsz, a

reggeli csúcsidőszakban pedig tizenöt-húsz percenként indulnak a buszok.

A hétvégi járatok napközben óránként, reggelente pedig félóránként mennek Budapest és Délegyháza között. A metró felújítása miatt a pótlóbuszokkal a reggeli csúcsidőszakban az autóbuszok a könnyebb átszállás miatt a Nagyvárad tér érintésével közlekednek.

A 2022. április 30-ig megváltott vasúti bérleteket – érvényességi idejük végéig – a menetrend szerint közlekedő autóbuszjáratokon elfogadja a Volánbusz. Az autóbuszokra a jegyeket a közlekedésimobiljegy-alkalmazásban is meg lehet vásárolni, illetve több más applikációt is letölthetnek az utasok.

A hivatalos tájékoztatás szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának 2025-re kell elkészülnie.

Az átadás után 150 kilométer hosszú, teljesen átépített, kétvágányú pályaszakasz lesz majd ezen a vonalon, ahol emelt sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok, és jelentősen csökken majd a menetidő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×