Infostart.hu
eur:
375.19
usd:
318.05
bux:
127275.6
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: A Németh László Gimnázium tanárai

Búvópatak: módszert váltottak a tiltakozó tanárok

Összehangolt, koordinált módon folytatódik a harmadik hete tartó határozatlan idejű pedagógussztrájk – közölte a Pedagógusok Szakszervezete. Szabó Zsuzsa elnök azt mondta: a munkabeszüntetés addig tart majd, amíg követeléseiket nem teljesítik.

Búvópatak néven folytatják akciójukat a pedagógusok. A PSZ elnökének tájékoztatása szerint új módszertant találtak ki, hogy országosan fenn tudják tartani a sztrájkot úgy, hogy abba a résztvevő tanárok se rokkanjanak bele anyagilag, hiszen erre az időszakra nem kapnak bért.

Vagyis a következendőkben már nem egy időben kerül sor a munkabeszüntetésre az ország valamennyi intézményében, hanem mindig máshol – ismertette Szabó Zsuzsa hozzátéve: arról, hogy mikor és melyik teleülésen van sztrájk, egy online felületen (térképen) tájékozódhatnak az érdeklődők. „Mindez pedig nagyban segíti azt, hogy fenntartsunk a figyelmet az oktatás bajai iránt” – vélekedett.

A hétfőre mintegy 13 intézmény jelezte tiltakozási szándékát. Köztük a szegedi Deák Ferenc Gimnázium, ahol március 16-óta folyamatosan sztrájkolnak

a tanárok – jegyezte meg Szabó Zsuzsa, aki szerint „nem lankad ez a fajta véleménynyilvánítás, ez a fajta küzdelem”, hiszen olvasatukban a kormány semmiféle megoldást nem tett le az asztalra, amik a problémák feloldását segítenék. Az érdekképviseleti vezető fontosnak nevezte továbbá a diákok és a szülök támogatását is, emlékeztetve, hogy a múlt héten Békéscsabán, korábban Budapesten szervezetek akciókat, az ADOM Diákmozgalom pedig március 31-re tervez utcai megmozdulást Sopronban.

Szabó Zsuzsa érdeklődésünkre elmondta: mind a PSZ-nek, mind a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) naprakészek a számaik a sztrájkot illetőn, ezeket azonban egyelőre nem sikerült még összefésülniük, így csak annyit tud mondani: minden nap jelentős a részvétel. „De még ki kell szűrni, hogy hitelesek legyünk, hogy hol történt duplán jelentés a PSZ és a PDSZ számára” – ismételte meg.

Végül azt is megerősítette, hogy

a pedagógusok akciója akár még hónapokig is elhúzódhat,

egészen addig, amíg a követeléseik nem teljesülnek. Hozzátette: ha az április 3-i országgyűlési választások után felálló új kormány nem mutat majd hajlandóságot a tárgyalásra, akkor folytatódni fognak a munkabeszüntetések.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Jelentett az Nvidia - Mit csinálnak a piacok?

Szerda este közzétetet legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában is iránykeresés látszik, Amerikában pedig kis esés jöhet a tőzsdéken. Ma ismét felpörögnek a nemzetközi események. Délelőtt Lagarde EKB-elnök beszédét figyelik árgus szemekkel a befektetők, majd az eurózóna hitelezési adatai és inflációs várakozásai érkeznek. Délután az amerikai heti friss munkanélküli segélykérelmek száma ad újabb impulzust a piacoknak az ottani munkaerőpiac állapotáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×