eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Lemondott tisztségéről Méhkerék polgármestere

Jogerős bírósági ítélet van ellene.

Benyújtotta lemondását Tát Margit (Fidesz-KDNP), a Békés megyei Méhkerék polgármestere - jelentette be közleményben a politikus. A kétezres lélekszámú békési település vezetője azt írta, a község vezetése mellett hétfőn lemond a román nemzetiségi önkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről is.

A polgármesteri tisztséget 2010 óta betöltő politikust a Gyulai Törvényszék mint másodfokú bíróság idén február 9-én jogerős ítéletben költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt felfüggesztett börtönbüntetésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Tát Margit a büntetőügy elsőrendű vádlottjaként 2012-ben a gyermekkorúak és fiatalkorúak áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése érdekében meghirdetett állami támogatásra pályázatot nyújtott be, ám a vissza nem térítendő támogatást nem az engedélyezett felhasználási célra fordította.

A projekt színlelt lebonyolítása érdekében különböző nonprofit szervezetekkel, gazdasági társaságokkal, illetve magánszemélyekkel kötött színlelt megállapodásokat, amelyben hét másik vádlott is részt vett.

A vádlottak 2013 szeptembere és 2015 októbere között a költségvetést több mint 30 millió forinttal károsították meg.

Az MTI információi szerint Tát Margit polgármester-jelöltként újra elindul az időközi, várhatóan nyár végén vagy ősz elején megrendezett időközi választáson.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×