Infostart.hu
eur:
379.17
usd:
321.76
bux:
131208.98
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Budapest Főváros XIV. kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal

A zuglóiak mondanak véleményt a Bosnyák térre tervezett Városközpontról

Konzultációt indított Zugló Önkormányzata a Bosnyák térre tervezett új Városközpontról. Horváth Csaba polgármester kiemelte, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor jövőre elkezdődhet a kivitelezés és 2024-re kész lehet az új zuglói városközpont.

Több éve tartó tervezés után ősszel mutatta be Zugló önkormányzata a kerület lakosainak az új Városközpont koncepcióterveit. Eszerint a Bosnyák téren kialakítják Zugló új, multifunkcionális főterét, ahol rendezvényeket, kulturális eseményeket és vásárokat is lehet majd tartani és itt épül meg az az épületegyüttes, amely magában foglalja a korszerű, de a hagyományos „Bosi” hangulatát őrző piacot, az új szakrendelőt és az önkormányzatot.

Az elmúlt három hónap intenzív vitáit követően, miután a politikai és egy szűkebb kör véleménye ismertté vált, az önkormányzat úgy döntött, hogy a konzultációt kiterjesztik azokra, akikről a döntés szól, tehát a zuglói polgárokra, így most tőlük várják február 20-ig, hogy kitöltsék az erre vonatkozó, minden kerületi háztartásba eljuttatott kérdőívet – mondta az InfoRádónak Horváth Csaba.

Zugló polgármestere arra is kitért, hogy kitöltött kérdőívek – amit a délelőtti órákban (9-től 11-ig) a Bosnyák téri piacnál, valamint az Örs vezér terei szakrendelőnél felállított standoknál is át lehet venni – ingyenesen lehet visszaküldeni egy mellékelt borítékban, de a kerület szerte kihelyezett szavazatgyűjtő dobozokba is bedobhatók.

A polgármester azt is kiemelte: hogy amit a zuglói lakosok el-, illetve meghatároznak a konzultációt illetően, azt az önkormányzat kötelező érvényűnek fogja tekinteni. A beruházás jelenleg koncepció tervvel rendelkezik, de reményeik szerint – a finanszírozást összerakva és a végső tetveket elkészítve – jövő év elején indulhat meg a tényleges beruházás a munkagépekkel, a tervezett befejezés pedig 2024 – tette hozzá Horváth Csaba.

„Minden zuglói véleményére kíváncsiak vagyunk, hiszen ez a kerület elmúlt 30 évének legfontosabb beruházása, mely során olyan hiányosságokat kívánunk orvosolni, mint a leromlott állapotú Bosnyák téri piac, amit az emberek szeretnek, ugyanakkor sokan már nem járnak oda, mert nem elég színvonalas a környezet. Noha az árusok mindent megtesznek, problémát jelent, hogy nyáron 40 Celsius-fokban, télen viszont akár -10 fokban is kénytelenek árusítani. A városközpont nagy előnye, hogy egy helyen találhatók majd meg a szakrendelők, ami jelentős minőségi ugrást jelent az egészségügyi ellátásban. Odaköltözik az önkormányzat is” – részletezte korábban a polgármester.

Horváth Csaba beszélt arról is, hogy bár az új városközpont ma épül, de olyannak kell lennie, amire holnap és 30 év múlva is büszkék lehetünk. Mint fogalmazott, a ma építészeti beruházása, a jövő építészeti öröksége, ezért fontos és szimbolikus, hogy zöld arculatot kapott.

A kérdőívet a zuglo.hu/varoskozpont oldalon online is ki lehet tölteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Újabb részletek derültek ki Trump Oroszország elleni paktumáról

Újabb részletek derültek ki Trump Oroszország elleni paktumáról

Már márciusban aláírhatják a frissen kötött politikai alkut az Egyesült Államok és India között, miután Donald Trump amerikai elnök hétfőn váratlanul bejelentette a kereskedelmi megállapodást, melynek lényege, hogy Oroszország az egyik legjelentősebb bevételi forrásától essen el. Az új részletekből már kirajzolódik egy idővonal, de a konkrét intézkedések és mértékek továbbra sem ismertek. Ha azonban hihetünk az amerikai elnök eredeti posztjának, akkor az USA nagyon gyorsan lekörözhette az EU által a világ legnagyobb kereskedelmi alkujának nevezett indiai együttműködését.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×