Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.55
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Child with runny nose. Mother helping to blow kids nose with paper tissue. Seasonal sickness.
Nyitókép: Kyryl Gorlov/Getty Images

Omikron: jó és rossz hírrel is szolgál a gyermekorvos

Póta György szerint nagyon sok gyerek fertőződik meg az omikronnal, de szerencsére a magas fertőzésszám mellett nem emelkedett drasztikusan a súlyos betegek száma.

Póta György gyermekorvos az ATV műsorában arról beszélt: a gyerekek körében több mint duplájára nőtt a fertőzöttek száma, ugyanakkor pozitívum, hogy a nagyon magas fertőzésszám mellett nem emelkedett a súlyos betegek száma, nem fordulnak elő tömegével halálesetek a gyerekek között. A lefolyás még mindig a békésebb keretek között van, de nincs olyan közösség ma már, amelyet ne kellene karanténba tenni, mert egy-két gyerek megfertőződött – fogalmazott a szakember.

Arra is kitért, hogy a praxisában nincs olyan nap, hogy ne lenne legalább 8-10 gyerek, aki vagy megfertőződik, vagy mondjuk egy családtag pozitivitása miatt érintetté válik,

ez szinte már nem is mindennapos, hanem „minden órás történetté vált”.

A gyermekorvos szerint elég nagy a zavar azzal kapcsolatban, hogy milyen esetben kell karanténba vonulni, valamint hány napra. Hangsúlyozta: az a legfontosabb, hogy miután az omikron pont az enyhe lefolyása miatt hasonló tüneteket produkál, mint a többi felső légúti megbetegedés, az elején ezt nem lehet elkülöníteni egy átlagos vírusfertőzéstől. Akinek rossz a közérzete, láza van, fáj a feje, az maradjon otthon, és a következő napokban ki fog derülni, mi a helyzet – javasolta. Emellett szerinte az orvossal érdemes felvenni a kapcsolatot, és meg kell csinálni egy tesztet.

Ha a teszt pozitív, akkor 7 napos karanténba kerül a fertőzött.

Ha a családban közvetlen kontaktnál egy oltott személyről van szó, akkor csak a tünetesnek kell otthon maradni, de ha valaki nem oltott, akkor rá is vonatkozik a karanténszabály.

Póta György úgy látja, a mostani járványhullámnak nem olyan sokára vége lesz. Vannak a lapos, elnyújtott görbék, ilyen volt az első hullám, ez az intézkedéseknek a következménye, ez előre tervezhető módon zajlik így, és vannak a hirtelen felszökő hullámok, ilyen az omikron is, ebből következően, miután a görbe hirtelen emelkedett, hirtelen fog lejjebb is menni – magyarázta a szakember, aki szerinte pár héten belül az ötödik hullám le fog csendesedni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×