Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Apostagon és Görgetegen is életet követelt a tűz

A somogyi településen a szomszédok kihoztak a lángoló lakásból egy embert, de annyi füstöt lélegzet be, hogy nem lehetett megmenteni.

Szombat este negyed nyolc után érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint a Bács-Kiskun megyei Apostagon, a Búzavirág utcában kigyulladt egy Duna-parti faszerkezetű nyaraló, a tulajdonosa pedig nem jött ki az épületből. Három járművel tizenkét tűzoltó vonult a teljes terjedelmében égő negyven négyzetméteres nyaralóhoz. A tűzben két gázpalack is felrobbant. A tűzoltók ötven percig küzdöttek a lángokkal, majd a romok átvizsgálása közben egy holttestet találtak – írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Este fél kilenc körül egy másik esetről is jelzés érkezett: a Somogy megyei Görgetegen, a Petőfi utcában gyulladt ki egy családi ház. Még a tűzoltók kiérkezése előtt a szomszédok kihoztak egy embert az égő házból, azonban annyi füstöt lélegzett be, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A szomszédok a tüzet is oltani kezdték, azonban nem bírtak vele. Négy járművel tizenhét tűzoltó vonult az esethez, akik több irányból is oltották a hetven négyzetméteres égő családi házat. A nappaliban asztal, székek, és szekrények, egy másik szobában pedig a kályha környezete égett.

A katasztrófavédelem mindkét helyszínen vizsgálja, hogy pontosan mikor, hol és miért keletkezett a tűz. A hasonló esetek elkerülése érdekében javasolt füstérzékelőt vásárolni otthonra, amit a szoba közepén a plafonra kell felszerelni.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×