Infostart.hu
eur:
396.67
usd:
337.84
bux:
101380.77
2025. július 26. szombat Anikó, Anna
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője nyilatkozik a köztévének a januári oltási akció eddigi tapasztalatairól és folytatásáról a Miniszterelnökség épületében 2022. január 11-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Számokat közölt az oltási akciónapok sikerességéről a kormány

Az utóbbi időben már szinte kizárólag harmadik oltásért mentek előzetes regisztráció nélkül.

Kifejezetten sikeresek voltak a januári oltási akciónapok - mondta György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője kedden a közmédiának.

Az első héten 135 ezren, a másodikon 142 ezren, a harmadikon 144 ezren kérték a vakcinát, utóbbiak 81 százaléka a harmadik oltást vette fel - közölte.

Az akciónapokon csütörtökönként és péntekenként 14 és 18 óra között lehetett kérni az központi oltóhelyeken a vakcinát, szombatonként pedig 10 és 18 óra között. A központi oltóhelyeken előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval kérhető az oltás.

György István közölte: azt tapasztalják, hogy az embereknek így komfortosabb. Hozzátette: az operatív törzs is értékeli az adatokat és ez alapján dönti el, hogyan folytatódjon az akció.

Hangsúlyozta: a 101 kórház és a 115 szakrendelő mellett a háziorvosok is oltanak.

A koronavírus omikron variánsával összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy annak továbbra is nagy a fertőzőképessége. Arra is rámutatott, hogy a védettségi igazolványok oltási igazolvánnyá történő átalakulása miatt csak azoknak lesz érvényes a dokumentuma, akik felveszik a harmadik oltást.

Ha valaki a két oltás után kapja el a fertőzést, akkor attól számított 6 hónapig még érvényes az igazolványa - mondta.

Orvosi ajánlás alapján a negyedik oltást is fel lehet venni, erre megnyílt a lehetőség a központi időpontfoglalóban is - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: megalakulnak a Digitális Polgári Körök, növekszik a III. világháború esélye

Orbán Viktor: megalakulnak a Digitális Polgári Körök, növekszik a III. világháború esélye

A kormányfő szombat délelőtt szólalt fel az erdélyi Tusnádfürdőn. A beszéd reggelén egy rejtélyes üzenet jelent meg a Facebook-oldalán: DPK. Erre megadta a magyarázatot, illetve beszélt az EU szétesésének és egy újabb világháború kialakulásának veszélyéről, valamint arról, miért Közép-Európáé a jövő és mi a magyar nagystratégia.

Nem váratott a magyar reakció a Nemzetközi Büntetőbíróság lépésére

Mindennél világosabban demonstrálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) teljesen elvesztette a presztízsét azzal, hogy a testület eljárást indított Magyarországgal szemben, amiért nem tartóztatták le Budapesten az izraeli miniszterelnököt – írta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.07.28. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×