Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Budapest, 2021. augusztus 14. Cégtáblák a Nemzeti Választási Bizottság és a Nemzeti Választási Iroda épületén a főváros V. kerületében, az Alkotmány utca 3. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Róka László
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Választás 2022: már Budapesten tárgyalnak az EBESZ-megfigyelők

A Nemzeti Választási Iroda elnöke és a Nemzeti Választási Bizottság elnöke fogadta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet küldöttségét, amely tárgyalt a közmédia képviselőivel is.

Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke, és Téglási András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke kedd délután fogadta az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) szakértőit. A négy fős delegációt a Választási Megfigyelési Főosztály irányítója, Meaghan Fitzgerald vezette. A küldöttség január 17–21. között tartózkodik Magyarországon, hogy az idei országgyűlési választásokat megelőző helyzet és a választások előkészítése kapcsán tájékozódjon. A szakértők több más szervezettel, törvényhozási és kormányzati szereplővel is egyeztetnek.

A megbeszélés alapján az NVI és az NVB elnöke is bízik abban, hogy a jövőben is magas szintű marad a felek közötti szakmai együttműködés, és az EBESZ/ODIHR a soron következő választásokra is küld megfigyelőket – áll a választási iroda sajtóközleményében. Nagy Attila kiemelte: „A Nemzeti Választási Iroda együttműködéséről biztosítja az EBESZ-t, egyúttal fontosnak tartjuk, hogy tevékenységükkel összefüggésben objektíven járjanak el.” A találkozót követően Téglási András is reményét fejezte ki a konstruktív együttműködést illetően.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet legutóbb 2019-ben járt az NVI-nél. Ekkor a felek áttekintették az EBESZ/ODIHR által a 2018-as országgyűlési választásokat követően megfogalmazott ajánlásokat, és a kapcsolódó törvényi változásokat. Akkor – és a korábbi jelentésekben is – arról számolt be az EBESZ, hogy a választások megszervezése és lebonyolítása (ami az NVI-t közvetlenül érinti) zökkenőmentes volt.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×