Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Márki-Zay Péter és az LMP is reagált Gattyán György levelére

Az újonnan pártot alapított vállalkozó hétfőn tárgyalni hívta az ellenzéki összefogás pártjait, közölve, hogy kormányváltást akar.

Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt Gattyán György levelével kapcsolatban a Magyar Hangnak azt mondta, hogy "egy kérdés lesz áprilisban, Fidesz, vagy nem Fidesz. Aki nem az összefogott ellenzékre adja a szavazatát, az a Fidesz korrupt, egyre inkább pártállami struktúrájának a hatalmon maradását szolgálja".

Mint mondta, örömmel veszik, ha bárki jelentkezik az összefogott ellenzék támogatására, az önkormányzatok és az államigazgatás digitális fejlesztése pedig a céljaikkal is egyezik, jelenleg is zajlik a digitális Magyarország fejlesztésére vonatkozó programjuk kidolgozása. Azzal a javaslattal viszont nem értett egyet, hogy további 10 százalékos alapbéremelést kell végrehajtani az állami közoktatásban dolgozók részére, a jelenlegi egyházi támogatások terhére. Úgy véli ugyanis, hogy ha valaki az egyházi intézmények juttatásait akarja csökkenteni, annak a feszültségkeltés lehet a célja, a béremelést nem így kell végrehajtani.

Márki-Zay Péter véleménye szerint azonban a különböző, az összefogott ellenzékkel szemben indulni készülő pártok általában a Fidesz érdekében lépnek fel, sok közülük a Fidesz reklámfelületein kommunikál. "Az ő indulásuk az ellenzéki szavazók elbizonytalanítását és megosztását szolgálja."

Az LMP társelnöke szerint Gattyán György a női testek áruba bocsátásából gazdagodott meg, és a Megoldás Mozgalom nem vett részt az ellenzéki előválasztáson, így a témával nem is kíván foglalkozni. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában az Index szemléje szerint arról is beszélt Kanász-Nagy Máté, hogy a közös választási programjukon az utolsó simításokat végzik, és azt a napokban be is mutatják.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Újraválasztották Orbán Viktort

Újraválasztották Orbán Viktort

Orbán Viktort szombaton 729 szavazattal újraválasztották a Fidesz elnökének a párt 32. tisztújító kongresszusán, ahol a négy alelnököt is megválasztották: Gál Kingát, Bóka Jánost, Gyopáros Alpárt és Kreicsi Bálintot. A Jobbik szintén megtartotta tisztújítását, Adorján Bélát erősítették meg az elnöki posztján újabb két évre. A DK-ban Varjú Lászlót választották elnökké, miután április 12-én Dobrev Klára és a teljes elnökség lemondott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×