Infostart.hu
eur:
355.77
usd:
312.79
bux:
140326.92
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
two young businessmen shaking hands
Nyitókép: Peshkova/Getty Images

Fejlemény: novemberre aláírhatják a minimálbérről szóló megállapodást

A jövő héten már csak a megállapodás szövegezésével foglalkoznak.

A Liga Szakszervezetek arra számít, hogy november közepén aláírják a megállapodást a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról - mondta Mészáros Melinda, az érdekképviselet elnöke szerdán.

A szakszervezeti vezető úgy fogalmazott: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében zajló egyeztetések során megállapodás közeli helyzetbe jutottak a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői. Mint mondta, a jövő héten már csak a megállapodás szövegezésével foglalkoznak.

A jövő évi minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedne,

azzal a kitétellel, hogy a munkaadói oldalnak kedvezményeket biztosítana a kormányzat a bérek kigazdálkodásához - közölte Mészáros Melinda.

A Liga elnöke a kedvezmények között említette a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentését, amivel a munkáltatói teher 13 százalékra csökkenne január 1-jétől, valamint a kisvállalati adó (kiva) kulcsának 10 százalékra csökkentését.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ugyancsak szerdai közleményében a VKF-ülésről úgy fogalmazott: bár a felek között még fennáll némi véleménykülönbség a béremelések kompenzációjának mértékében, az álláspontok érdemben közeledtek. A tárgyalások a mielőbbi megegyezés érdekében november első hetében, a lehetséges megállapodás részleteinek kidolgozásával folytatódnak.

Mint írták, jelentős az igény a legkisebb keresetek további növelésére; a nemzeti konzultáció válaszadóinak 94 százaléka támogatta a 200 ezer forintra emelés tervét. A lépéssel a minimálbér 2022-től felülmúlná az átlagbér 2010-es szintjét.

Változatlanul napirenden van az a kamarai javaslat, amely a helyi iparűzési adó bérterheket egyértelműen enyhítő mérséklését az idén bevált gyakorlat szerint 2022-re is kiterjesztené - jegyezték meg.

Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×