Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Flirt motorvonat közlekedik az elbontásra kerülő déli összekötő vasúti hídon 2020. április 3-án. Megkezdődtek a híd felújításának és bővítésének munkálatai.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Alagút Budapest alatt - el fog tűnni a Déli pályaudvar

Konferenciát szerveztek a Budapest belső részeit majdan átszelő vasúti alagútról.

Vasút a Duna alatt címmel rendezett konferenciát a Budapest Fejlesztési Központ és a Portfolio, az itt elhangzottakat a gazdasági portál foglalta össze.

Schulek János (műszaki igazgató, Főmterv) elmondta, hogy az új vasúti alagút a Széll Kálmán tér alól indulna a Duna felé (kijáratok a legyezőépülettől eltérő két helyen), de

a hármas metró felett érné el a Nyugatit, miközben a vonalnak ügyelnie kéne a fürdőket kiszolgáló feltörő forrásokra is,

építésének pedig a rezgések miatt veszélyeztetett épületekre.

A Nyugati téren rendelkezésre áll egy 40 méter széles sáv a csarnok alatt - először csak 4, majd később még több (Vitézy Dávid előadása alapján 8) vágány beépülésére -, a vágányok, illetve a feljáró elrendezése nagyon kötött, és a vonatsávok, valamint a peronok felett alakítanák ki az aluljárószintet. A peronok hosszánál meg kell felelni a 300 méteres InterCity vonatok, és a 400 méteres peronszükségletű nemzetközi vonatoknak egyaránt.

Az alagút kapcsolódhatna az M5-ös "metróhoz" is, ami voltaképp a szentendrei és a csepeli HÉV-ek összekötése.

A fejlesztéseket követően a Nyugati lenne Budapest főpályaudvara.

Az építés technológiájáról is szó volt: nem pajzsot fognak használni, hanem bányászati technológiát.

A műszaki igazgató elmondta, hogy a Sas-hegy, Villányi útnál könnyen megépíthető lehetne plusz egy megálló, akár az alagút átadása után 10 évvel is.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Rövid életű lehetett az esés, gyorsan korrekcióba fordult a forint

Rövid életű lehetett az esés, gyorsan korrekcióba fordult a forint

A forint tegnap közel négy egységet gyengült az euróval szemben, és az árfolyam a 356-os szint fölé emelkedett. A gyengülésben elsősorban pozíciózárások és a költségvetésről érkező kedvezőtlen hírek játszhattak szerepet. A forint-dollár kurzus szintén felfelé mozdult, 309-ről 313 fölé emelkedve. A KSH friss államháztartási jelentése alapján 2025-ről 2026 első negyed évére másfélszeresre nőtt a hiány, ami tovább gyengíti a magyar devizát, azonban úgy tűnik, néhány óra alatt sikerült visszaépíteni a forint nyitóállását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×