Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.79
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Járművek haladnak az M3-as autópálya kisbagi pihenőhelyének közelében 2015. február 26-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Nagy változások a közlekedési vizsgákban

Több területen hoz egyszerűsítést a teljes körű elektronikus ügyintézés.

A közlekedési vizsgáztatásban 2022 tavaszától egységes és központosított elektronikus rendszer működik majd - jelentette be Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a közlekedési vizsgáztatás digitalizálását célzó Közúti gépjármű-, vízügyi és légügyi közlekedési-, engedélyezési és vizsgáztatási folyamatok ügyfélközpontú elektronizálása (KEVIFEL) projekt sajtótájékoztatóval egybekötött nyitórendezvényén, Budapesten.

Elmondta, hogy a KEVIFEL projektgazdája az ITM, a fejlesztés teljes egészében az Európai Unió vissza nem térítendő 1,8 milliárd forint támogatásában valósul meg a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) konzorciumában.

Mosóczi László hangsúlyozta: a közigazgatási, hatósági folyamatok ügyfélbarát korszerűsítésének fő útja a digitalizáció, az ügyintézés elektronikus útra terelése pedig kényelmesebbé, gyorsabbá, egyszerűbbé teszi az ügyintézést, csökkenti az adminisztrációs terheket.

A teljes körű elektronikus ügyintézés egyszerűsíti a jogosítvány megszerzésének menetét is, a jövőben a gépjárművezetői vizsgára jelentkezést ügyfélkapun keresztül indíthatják el, ahol az autósiskolát is megjelölhetik. A későbbiekben a képzőszerveken keresztül a vizsga helyszínét, időpontját is ki lehet majd választani.

Magyarországon évente jóval több mint félmillió közlekedési vizsgaeseményt regisztrálnak, a közútiakból 550-600 ezer zajlik, közülük közel 400 ezer vizsga a B-típusú jogosítvány megszerzéséhez köthető, 60-70 ezer alkalommal már dolgozó vagy leendő hivatásos járművezetők tesznek közlekedési vizsgát, frissítik fel ismereteiket. Emellett évente több ezren szerzik meg a kedvtelési célú hajózáshoz, vitorlázáshoz szükséges engedélyt, és az idén januártól a nem játéknak minősülő drónok használata is képzéshez és vizsgához kötött - ismertette az államtitkár.

Elmondta, hogy az új rendszerbe komplett vizsgaanyag is bekerül, és lehetővé válik az elektronikus fizetés. Ezen felül, egy másik projektben megvalósuló fejlesztéssel a vizsgázók mindenütt egységesen magas színvonalú informatikai eszközöket használhatnak az elméleti vizsgákon. A Közlekedési és Alkalmassági Vizsgaközpont (KAV) minden telephelyén megújítja eszközparkját 2021 végéig.

Mosóczi László szólt arról, hogy a vizsgabiztosok a vizsgáztatás jelenleg még papíralapú dokumentumait is közvetlenül az online központi rendszerbe töltik majd fel. Új tableteket kapnak, amelyekkel a gyakorlati vizsgán az autóban ülve folyamatosan rögzítik a vizsgafeladatok teljesítését, így nem lesz szükség utólagos adminisztrációra, lényegében azonnal megtörténik a kiértékelés, átláthatóbbá válnak a folyamatok.

A KEVIFEL-projekt részeként egy weboldal is készül, amely a járművek műszaki vizsgálatainak adatairól hiteles adatbázisokon alapuló tájékoztatást nyújt a gépkocsivásárlást és -értékesítést tervezők számára. Az adatlekérdezést az ÚtON mobilapplikáció továbbfejlesztett verziója is segíti majd - mondta az ITM államtitkára.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×