Infostart.hu
eur:
378.51
usd:
321.15
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás

Nemzeti Tehetség Program: kétmilliárdnyi támogatásra várják a pályázókat

Összesen 2 milliárd forintnyi támogatásra lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Program 2021-2022-es tanévre szóló nyílt pályázatainak keretében, köztük a népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra. 

A most meghirdetett pályázatokra magánszemélyek, tehetségsegítő szervezetek, szakkollégiumok, hazai és határon túli oktatási intézmények, valamint a tehetségeket támogató projekteket megvalósító szervezetek pályázhatnak az óvodai tehetség-kibontakoztató programoktól egészen az Országos Tudományos Diákköri Konferenciáig.

A családokért felelős miniszter közleménye hangsúlyozza, hogy a kormány számára kiemelt nemzeti ügy a tehetségek támogatása.

A Nemzeti Tehetség Program pályázatainak keretében 2009 és 2020 között több mint 15 ezer projekt esetében született támogatói döntés, a megítélt támogatások összege meghaladta a 24 milliárd forintot. 2021-ben mintegy 3,6 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Program megvalósítására, évente mintegy 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programban.

A támogatási lehetőségek a www.emet.gov.hu oldalon érhetők el.

Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×