Infostart.hu
eur:
378.49
usd:
321.51
bux:
125143.34
2026. február 24. kedd Mátyás
engineer working on a bridge sketch
Nyitókép: feblacal/Getty Images

Megkezdődnek az új Duna-híd előkészítő munkái

Vác és térsége mellett a Dunakanyar lakóinak érdekét is szolgálja majd az új átkelő, amely az M2-es autóutat a Szentendrei-szigeten keresztül köti össze a 11-es főúttal.

Mivel a Duna mindkét partján jelentős ipari létesítmények működnek, a beruházás hozzájárul az ország gazdaságának további erősítéséhez, közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

„A kormány a tavalyi év végén biztosított összesen 82 milliárd forintot hetvennégy újabb gyorsforgalmi, főúti, települési elkerülő, csomóponti és hídfejlesztés előkészítésére. A megkezdődő előkészítések 3000 ezer milliárd forint értékű közútfejlesztés alapjait teszik le. Ide tartozik az elmúlt években Vácig elért M2 folytatása az országhatárig és a váci Duna-híd is” – mondta el azzal kapcsolatban, hogy a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki az új Duna-híd környezeti vizsgálatára.

Az ITM közleménye szerint Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterhelyettese, Vác országgyűlési képviselője hozzátette: ahhoz, hogy Vác és a környező települések gyorsabban fejlődjenek, gyorsabb közlekedési lehetőségek kellenek, és fontos az új híd is.

„Az elmúlt években a rendszerváltás óta eltelt idő legfontosabb közlekedési fejlesztését hajtotta végre a kormány az M2 Budapest és Vác közötti 2x2 sávosra bővítésével. Emellett forgalomba álltak a kétszintes vonatok és az új dunai hajójáratok is. Vác és a környező települések fejlődéséhez, a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek kialakításához és turizmus bővüléséhez is hozzá fog tudni járulni az új híd. A kormány korábbi döntése nyomán Ipolyon már elkezdődtek az új híd építési munkái, most pedig a dunai hídnál indul el az előkészítési folyamat” – mondta el Rétvári Bence.

A nyertes ajánlattevő döntéselőkészítő tanulmányt, tanulmánytervet és környezeti hatástanulmányt készít.

Ezzel a tervezési munkával megindul a Szentendrei-szigetet és a Duna mindkét ágát átívelő közlekedési folyosó előkészítése. Fontos lépés ez annak érdekében, hogy a sűrűn lakott, leterhelt úthálózattal rendelkező térségben egy eddig hiányzó új útkapcsolat jöjjön létre Esztergomtól Gödöllőig. A híd megépítésével gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés Budapest északi vonzáskörzetében - olvasható a tárca közleményében.

Az ajánlatok benyújtásának határideje 2021. május 27. A tanulmányok elkészítésére a tervezőnek 20 hónap áll rendelkezésére, így a környezetvédelmi engedély megszerzése 2023 első felében várható.

Címlapról ajánljuk
Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Szuperválasztási év – már figyelmeztetni kell az AfD miatt

Öt tartományban rendeznek helyi parlamenti választásokat idén Németországban, és különösen a keletiekben a radikális jobboldali AfD befutónak számít. A CDU-elnök Friedrich Merz kancellár az ellenzéki pártot a konzervatívok „legveszélyesebb” kihívójának tekinti.

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Az MNB kamatdöntő ülésére figyeltek ma főként a befektetők, délután pedig meg is kapták a várt jelzést: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát. Bár a bejelentést követő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök hangsúlyozta, hogy az MNB nem köteleződik el kamatcsökkentési ciklus mellett, a forint nem reagált érdemben a hírekre. A magyar fizetőeszköz árfolyamában a mai nap sok irányváltás következett be, de az elmozdulások egyike sem volt igazán jelentős: az euró és a dollár jegyzése is mintegy 1,5 egységnyi sávban ingadozott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×