Infostart.hu
eur:
381.93
usd:
327.79
bux:
109284.94
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

140 kilométernyi út épül vagy újul meg idén

A Magyar falu program is segíthet a sürgető útrekonstrukciókban.

A közútfejlesztések révén a 2010-ben még 1300 kilométer alatti gyorsforgalmi hálózat hossza az év végére 1800 kilométer fölé emelkedik – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Világgazdasággal. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. idei beruházásaiban mintegy 140 kilométeren létesülnek vagy újulnak meg útszakaszok összesen nettó 350 milliárd forintból.

A fejlesztéseknek köszönhetően az idén már a magyar települések kétharmadán élő 8,4 millió ember juthat el legfeljebb fél óra alatt a gyorsforgalmi vagy kiemelt főúti hálózatig.

Idén vehetik birtokba az autósok az M3-astól jelenleg Miskolcig tartó M30-as északi irányú folytatását Tornyosnémetiig. A szakasz nettó 180 milliárd forintba kerül, és amint kész lesz, Budapestről Kassára végig autópályán lehet majd közlekedni.

Az útfelújításokra elkülönített összegek és az alacsony fenntartási kiadások miatt ugyanakkor a szolgáltatás színvonalával továbbra is akadnak gondok, az alsóbbrendű elosztó úthálózat állapota kritikus – írja a lap. Az okokat részben a magyar településszerkezet kiterjedtségében és a rendkívül sűrű úthálózatban lehet megtalálni. A több mint 30 ezer kilométeres úthálózat korszerű színvonalához éves szinten legalább 1000-1500 kilométer felújítására lenne szükség. Segíthet a Magyar falu program, amely évente mintegy 100 milliárd forintot biztosít útrekonstrukcióra.

A Magyar Közút is folyamatosan forráshiánnyal küzdött a korábbi évtizedekben, így nem volt elég fedezet a karbantartási és üzemeltetési feladatok megfelelő szintű ellátására. A közútkezelő a 2008-2009-es válság után 50-60 milliárd forintból gazdálkodott, pedig 90 milliárdra lett volna szükség. A társaság 2016-ban közhasznúsági szerződést kötött a kormánnyal, így tavaly és idén közel 100 milliárd forint jut működtetésre. Az ITM megerősítette, hogy a tavaly lejáró megállapodást a kormány egy évvel meghosszabbította.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

Amerika magára hagyhatja Európát, Trump hamarosan találkozhat Putyinnal – Háborús híreink pénteken

A Reutershez jutott információk szerint az amerikai védelmi minisztérium tisztségviselői azt mondták diplomaták társaságában, hogy Washington szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. Jurij Usakov, az orosz elnök segédtisztje szerint reális esély van arra, hogy a két vezető politikus hamarosan találkozik egymással – közölte a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×