Infostart.hu
eur:
376.01
usd:
319.22
bux:
126051.73
2026. február 25. szerda Géza
Eltávolítják a festéket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületéről 2018. január 17-én. Az ÁSZ székházát a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le. Az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Segítséget kapnak a kis pártok

A rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő pártok működésének és gazdálkodásának szabályozottságát támogatja az ÁSZ.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legújabb öntesztje elérhető a szervezet honlapján. A teszt a költségvetési támogatásban részesülő pártok számára már 2019-től rendelkezésre áll.

A teszt kitöltésével az érintett pártokat irányító tisztségviselők képet kaphatnak arról, hogy a jogszabályi előírásokkal összhangban alakították-e ki a gazdálkodás feltételeit, maradéktalanul ellátják-e a törvényes gazdálkodással és beszámolással összefüggő feladataikat – közölte az ÁSZ.

A közlemény szerint az ÁSZ eközben értékeli is az érintett szervezetek gazdálkodását, mintegy 180 rendszeres költségvetési támogatásban nem részesülő párt ellenőrzése jelenleg is folyamatban van. A cél annak megállapítása, hogy ezek pártok eleget tettek-e a párttörvényben előírt pénzügyi kimutatás-készítési és közzétételi kötelezettségüknek.

Hozzátették, mivel a rájuk vonatkozó előírások és feltételek teljesítése esetén ezek a pártok is állíthatnak országos listát, illetve jelölteket az országgyűlési választásokon, alapvető jelentősége van annak, hogy a működésük és gazdálkodásuk törvényessége biztosított legyen.

Címlapról ajánljuk

A Diana-botrány „semmiség” volt ehhez képest – Gálik Zoltán a brit monarchia válságáról

Őrizetbe vették hétfőn Peter Mandelsont, a brit Munkáspárt volt főideológusát az Epstein-ügyben folyó vizsgálat keretében. András volt yorki herceget – aki közeli barátságot ápolt a szexuális bűncselekmények miatt elítélt amerikai milliárdossal – több nappal korábban, február 19-én tartóztatták le hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az ügy fejleményeiről és lehetséges következményeiről Gálik Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével beszélgettünk.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×