Infostart.hu
eur:
374.96
usd:
317.8
bux:
127177.91
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Pixabay

Mozgáskorlátozottak: esetenként 3 millió forint helyett kompenzálna 500 ezerrel a kormány

A MEOSZ azt kéri, hogy a 2011-es, Alkotmánybíróság által helytelennek ítélt törvény átalakításába vonják be az érintett szervezeteket, mert van néhány komoly probléma a most ismert tervezettel.

Aggályosnak és elégtelennek tartja a rokkantaknak járó 500 ezer forintos kompenzációt a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége.

Ismert, a kormány így kártalanítaná azokat, akiknek egy 2011-es jogszabály miatt elvonták a rokkantnyugdíjuk jelentős részét, erről a törvényről több mint két éve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy jogsértő.

Villányi Zsuzsanna, a MEOSZ jogásza az InfoRádiónak azt mondta: egyénre szabott kompenzációra lenne szükség.

"Ez az 500 ezer forintos döntés nem az Alkotmánybíróság határozatára reagál. Hiányzik belőle az állapotjavulás fogalmának a meghatározása, illetve csak igéri azt, hogy a későbbiekben a szakmai szabályokat kidolgozzák, azok megismerhetőek lesznek" - mutatott rá Villányi Zsuzsanna.

Így viszont még mindig nincs megadva, hogy mi alapján megállapítható valakinek az állapotjavulása.

A jogász azt is aláhúzta: az Alkotmánybíróság további kifogása, hogy "a komplex felülvizsgálatot követően járó ellátás összege az állapotjavulás véleményezésére tekintettel alacsonyabb lehetett", nem mutatott összefüggést a korábbi rokkantnyugdíj összegével.

"Nagyon sokan kaptak sokkal kevesebb ellátást, és olyan is akadt, aki így kikerült az ellátotti körből"

- tette hozzá.

Hogy maga az összeg arányos lehet-e a károsultság mértékével, arról azt mondta, "nem, ez nem valódi megoldás az ellátás csökkentésére vagy elvesztésére", és azoknak sem jelent semmit, akiknek időközben elhunyt a jogosult hozzátartozójuk.

De mégis mekkora lehet a különbözet összegszerűen? Egy érintett megkereste a MEOSZ-t, neki 91 ezer forintról 41 ezer forintra csökkent az ellátása tíz éve, nála tehát a 3 millió forintot meghaladja a visszamenőlegesen megállapítható összeg.

Az érintettek száma 10 ezer főt meghaladó lehet.

A mostani jogszabálytervezet szerint aki nem él ezzel az 500 ezer forintos kompenzációs lehetőséggel, annak várnia kell, illetve kérnie egy újabb felülvizsgálatot,

és ha azon is megállapítják, hogy nem változott az állapota, akkor megkaphatja a 2012 óta elmaradt rokkantnyugdíját.

Hogy ezt a lehetőséget javasolja-e az érintetteknek a MEOSZ?

"A vizsgálat lényege az lenne, hogy bizonyítsa, nem volt állapotjavulás, így nem volt indokolt az ellátás csökkentése. Ennek az érintettjei kaphatják meg visszamenőlegesen az ellátásukat" - tisztázta.

Az állapotjavulás-vizsgálat menete viszont egyelőre nem ismert, ezért nincs javaslat, illetve csak annyi, hogy vonják be a szabályalkotásba az érintett szervezeteket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón, hozzátéve: Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×