Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: pexels

Másodjára csáklyázta meg a járvány a közlekedési tudáspróbát, de így is sikeres

A vizsgalehetőség március 12-ig áll nyitva a diákok előtt – erősítette meg az InfoRádiónak Révész Máriusz, hozzátéve, április végén újranyitják a felületet.

Magyarországon 2014 és 2019 között átlagosan 600-650 ember ember veszítette életét éves szinten közlekedési balesetben az utakon. 2020-ban ugyan kicsit kedvezőbb volt a helyzet, ugyanakkor uniós összehasonlításban továbbra is soknak tekinthető a tragédiák száma, miközben a 12 éves gyerekek már főúton is kerékpározhatnak – mutatott rá az InfoRádiónak nyilatkozva Révész Máriusz.

Ugyan a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban közlekedését szolgáló, egyben a közlekedési tudáspróba alapjául szolgáló Közlekedő kisokos kiadvány már valamennyi 4., 5. és 6. osztályos is kézhez vehette, tapasztalatok szerint mégsem kapott kellő figyelmet minden iskolában. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda erre reagálandó határozott úgy, hogy – Csehországhoz, Ausztriához, Szlovéniához, Franciaországhoz, vagy akár Németországhoz hasonlóan – hogy közlekedési kisvizsgát szervez a gyerekeknek.

A kormánybiztos megjegyezte, a közlekedési alapvizsgát eredetileg az elmúlt évben, a Giro d'Italia budapesti rajtjához kapcsolódóan szervezeték volna meg először, azonban ezt a Covid-járvány elsöpörte. Így végül az idei év márciusának első két hetében került rá sor, örömteli mód, több mint 70 ezer diák részvételével. A sikeres vizsgák száma pedig meghaladta a 36 ezret. Révész Máriusz úgy véli, ha a korlátozások nem szólnak közbe, még nagyobb lehetett volna a részvétel, igaz, a vizsgára otthonról is van lehetőség a Kréta-rendszeren keresztül.

Amennyiben valakinek nem sikerült a tudáspróba, vagy kicsúszik a március 12-i határidőből, április végén újra lesz lehetősége nekifutni, szükség esetében pedig májusban is, hiszen – mint a kormánybiztos jelezte –, a cél nem az, hogy bárkit is megbuktassanak, esetleg az iskolákat minősítsék, hogy nem tudták felkészíteni a gyerekeket, hanem az, hogy a gyermekek biztonságosabban, megfontoltabban közlekedjenek az alapvető közlekedési ismeretek elsajátítása révén.

A közlekedési alapvizsga nagyban hasonlít egy KRESZ-vizsgára, ugyanakkor az alapvető kulturált (közösségi) közlekedésre vonatkozó kérdéseket is tartalmaz, mint például, hogy mire kell odafigyelni egy villamosra való felszállás alkalmával. A diákoknak random 20 kérdésre kell válaszolniuk, a sikeres vizsgához 70 százalékos eredményt elérve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×