Infostart.hu
eur:
379.24
usd:
321.72
bux:
131144.56
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Facebook/Kásler Miklós

Üzent a bezárkózás ellen tiltakozóknak Kásler Miklós

Azt írta, a legtöbb magyar család már szembesülhetett a koronavírus-fertőzés valóságával.

A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak előttünk - kezdte bejegyzését a Facebookon. Hétfőtől olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése.

A legtöbb magyar család már szembesülhetett a koronavírus-fertőzés valóságával,

de a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak - írta.

Kásler Miklós a bejegyzésben orvos-miniszterként arra kért minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, mert

"ezek betartásával tudjuk szeretteink, ismerőseink, honfitársaink életét megmenteni".

Azt írta még, hogy a mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében. A társadalmi védettségnek ugyanis a közel egymillió beoltott, valamint az európai és világviszonylatban is előkelő átoltottsági adataink ellenére sem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. Ezért kell fegyelmezettnek maradni - zárta sorait.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×