Infostart.hu
eur:
380.28
usd:
321.46
bux:
125733.91
2026. február 23. hétfő Alfréd
Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője beszél a Tájékoztató az MSZP vezető testületeinek döntéséről címmel tartott sajtótájékoztatón a Villányi úti konferencia központban 2019. március 23-án. Mellette Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Bíróság dönthet az MSZP elnökei ügyében

A Pest megyei szervezet támadta meg a kongresszus döntését.

Már a nyáron ítéletet hozhat a bíróság abban az ügyben, hogy szabályosan tartották-e meg az MSZP tavalyi tisztújító kongresszusát, ahol vitatható körülmények között választották meg Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest a párt társelnökeivé. Amennyiben a törvényszék szerint jogellenes volt a kongresszus, úgy azt meg kell majd ismételni – értesült a Magyar Nemzet.

A Fővárosi Törvényszék befogadta a Pest megyei MSZP perindítványát, amelyben a párt tavaly őszi tisztújító kongresszusának hatályon kívül helyezését kezdeményezték – mondta a Magyar Nemzetnek a szervezet korábbi elnöke, Kovács Barnabás. Befogadták azt az indítványukat is, amelyben azt kérték, hogy a bíróság mondja ki, a kongresszus előtt jogellenesen oszlatták fel a párt Pest megyei szervezeteit.

A kongresszuson nem szavazhattak a párt feloszlatott Pest megyei szervezete, ezzel próbálták kiszorítani Mesterházy Attilát, aki végül nem is indult az elnöki pozícióért. Kovács azt mondta, azért nem ő a Pest megyei elnök, mert kizárták a pártból.

Címlapról ajánljuk

Döntött az Energiabiztonsági Tanács, amelyet a kormányfő hívott össze

Szijjártó Péter szerint az Orbán Viktor által összehívott Energetikai Tanács ülésén világossá vált: Ukrajna nem indítja újra a Barátság vezetéken érkező kőolajszállítást, amit Budapest politikai zsarolásnak tekint.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×