Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
IV. Béla szobra a Hősök, szentek, hódítók - IV. Béla élete és uralkodása című kiállításon a megnyitó napján a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban 2019. augusztus 10-én. A kiállítás december 31-ig tekinthető meg.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Székesfehérvár: a koronázási templomot idézik majd meg a Köztársaság mozi helyén

A tervek szerint 2022 végére készül el az Árpád-ház kutatóintézet és ideiglenes látogatóközpont Székesfehérváron – jelentette be Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

A képviselő "Az ország bölcsője" kiemelt alprogram első szakaszának részeként létrejövő kiállítótérről elmondta, hogy az 3,963 milliárd forintos támogatásból valósul meg. A munkálatokat a Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Kft. végzi.

Vargha Tamás közölte, hogy

a volt Köztársaság mozi helyén kialakítandó kiállítótér és látogatóközpont területén lesz az Árpád-ház kutatóintézet is,

amely a Városi Levéltár és Kutatóintézet részeként fog működni. Jelezte, hogy a kiállítótérben a királyi koronázó templomot fogják megidézni az eredeti kövek felhasználásával.

A képviselő az épület bejárásán megjegyezte, hogy az épület több mint tíz éve üresen áll, állapota erősen leromlott, az előzetes vizsgálatok és feltárások alapján az átalakításhoz bontási munkák szükségesek.

Kiemelte, hogy a projekt célja egy olyan kulturális és információs pont kialakítása, mely a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódva bemutatja annak történelmi, társadalmi, földrajzi és építészeti jelentőségét, továbbá megfelelő munkakörülményeket biztosít a történészek, régészek, művészettörténészek, muzeológusok és időszaki kutatók részére.

A sajtóanyag szerint az épület alatt 350 négyzetméteres pinceszint létesül, amelyen az értékes kőanyagok és a kutatóintézet iratanyagai kapnak helyet, valamint ruhatárat és mosdókat is kialakítanak. A földszinten lesz a hajdani nézőteret idéző, 400 négyzetméter alapterületű, változó belmagasságú, íves falú kiállítótér, amely a bazilika alapítójának, Szent Istvánnak az alakját és az alapítás időszakát idézi meg. A kiállításon kívül itt lesz egy könyvtár, rendezvényeknek helyet adó tárgyaló, foglalkoztató tér, továbbá egy kutatóintézeti irodaegység.

Az első emeleti kiállítás időrendben mutatja be az egymást követő két gótikus építési periódus jellegzetességeit. A második emeleten lesz egy kétirányú múzeumpedagógiai foglalkoztató, valamint a prépostság és a bazilika kutatástörténetét bemutató tárlat.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×