Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Kiengedték a letartóztatásból az áfacsalással gyanúsított szegedi képviselőt

Megszüntette a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája Joób Márton (Összefogás Szegedért) önkormányzati képviselő letartóztatását, és négy hónapra elrendelte a politikus bűnügyi felügyeletét.

A Kecskeméti Törvényszék szerdai közleményében emlékeztetett: a megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak 2013 és 2017 között egy olyan bűnszervezetet működtettek, amelynek célja az volt, hogy egy szórólapterjesztéssel foglalkozó gazdasági társaság kijátssza az áfafizetési kötelezettségét. Ennek érdekében az egyik férfihez köthető cég fiktív számlákat fogadott be olyan cégektől, amelyek kizárólag ezek kiállítására jöttek létre, ténylegesen szórólapterjesztést nem végeztek. A fiktív számlákat kiállító társaságok további alvállalkozókat vettek igénybe, amelyek vagy nem tettek áfabevallást, vagy a bevallott adót nem fizették meg.

A gyanú szerint a tevékenység leplezése érdekében a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után maradó pénzt visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez. A gyanú szerint a bűnszervezetben közreműködő gazdasági társaságok a költségvetésnek több száz millió forintos vagyoni hátrányt okoztak.

A járásbíróság a bűnszervezet működtetésével gyanúsított férfiak letartóztatását tavaly július 30-án rendelte el egy hónapra, majd azt augusztusban és novemberben is meghosszabbította. A bíróság három gyanúsított esetében a letartóztatás további meghosszabbításáról döntött, két gyanúsítottnál azonban – az ügyészi indítvánnyal egyezően – megszüntette a gyanúsítottak letartóztatását, és május 27-ig velük szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el azzal, hogy a lakóhelyüket nem hagyhatják el és mozgásukat nyomkövető technikai eszközzel kell ellenőrizni.

Az MTI információi szerint az egyik gyanúsított, akinek a bűnügyi felügyeletét elrendelte a bíróság, Joób Márton önkormányzati képviselő. A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és az okozott vagyoni hátrány megtérítése érdekében jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára.

A politikus tavaly októberben lemondott család-, szociális és sportért felelős tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. A letartóztatás és a lemondása közötti időszakra a tanácsnoki tisztségért őt megillető tiszteletdíjat a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlotta fel.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×