eur:
399.95
usd:
370.64
bux:
92215.98
2025. március 26. szerda Emánuel
Egy diákmunkás régi iratokat rendez a nyíregyházi önkormányzat irattárában 2015. július 9-én. A város önkormányzata és intézményei az állami diákmunka programban146 diákot foglalkoztat egy hónapig, napi hat órában.
Nyitókép: MTI/ Balázs Attila

Járványos átalakulás: diákmunka helyett diákhitel

Több mint 30 ezer diák vette igénybe tavaly a Diákhitel Pluszt, a legtöbbjük azért, mert a járvány miatt nem talált munkát – mondta az InfoRádiónak Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.

A járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek a diákok a munkaerőpiacon. 2019-hez képest mintegy 30 százalékkal csökkent a diákmunkák száma 2020-ban – mondta az InfoRádiónak Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.

A járvány első hullámának beköszöntekor a szövetkezetektől és a területektől függően

40-60, de akár 70 százalékos visszaeséseket is lehetett tapasztani.

Mindez a május–júniusi időszakban lassan kezdett visszaépülni, és már a 80-90 százalékát is elérte a 2019-es szintnek. A második hullám novembertől újabb korlátozásokat okozott, ismét a 70-80 százalék közelébe taszítva a teljesítéseket.

Ezzel párhuzamosan a vállalt munkaórák száma 2020-ban jelentősen megnőtt az előző évekhez képest. Hiszen, míg korábban a diákok átlagosan 40-50 órát vállaltak egy adott hónapban, ami nagyjából heti tíz órát jelent, addig ez a szám tavaly már elérte a 70-80 órát is.

A járvány és a vele járó válság a munkabérekre is hatással volt: kezdetben a stagnálás volt a jellemző, mára viszont odáig jutott a piac, hogy

itt-ott csökkentek a bérek, miután maguk a vállalkozások is próbálják csökkenteni a kiadásaikat.

A május 1-jén bevezetett Diákhitel Pluszt több mint 30 ezren vették igénybe és 10-ből 9 diák a legmagasabb igényelhető összeget választotta. Majzik Nándor megjegyezte, hiába szeretnének mindenkinek munkát biztosítani, jelenleg erre nincs mód, ezért egyértelmű az összefüggés a diákhitel iránti érdeklődés, illetve a felvételi összegek megugrása és a korlátozott munkalehetőség között.

Ha tavasszal feloldják a korlátozó intézkedéseket, úgy

a szektor őszre elérheti a 2019-es szintet

– véli a szakember.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Elhunyt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő

Elhunyt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő

Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója – közölte az Országgyűlés Sajtóirodája.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×