Infostart.hu
eur:
375.51
usd:
318.22
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Nyitókép: Pexels.com

Pszichológus: vészesen fogynak az érzelmi tartalékok

A pandémia okozta szorongás ellen az ember kétféleképpen reagálhat: vagy menekül, vagy támad – mondják a pszichológusok. Tapasztalataik szerint a Covid-19 második hullámát jóval nehezebben viselik az emberek, így arra számítanak, hogy a járvány után sokkal többen fordulnak majd hozzájuk segítségért.

Nagy mértékben megnőtt a szorongásos megbetegedéseknek, elsősorban az egészségszorongásnak az aránya – számolt be saját tapasztalatairól az InfoRádiónak Perczel-Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője, aki szerint azonban nagyon fontos különbséget tenni a között, hogy túlzott vagy reális szorongásról van-e szó, hiszen a járvány egy valódi fenyegetettséget jelent, ami igenis aggodalmat kelthet az emberben.

Mindez sokak esetében megragadhat a folyamatos aggodalmaskodás, ellenőrizgetés, vagy épp a túlfertőtlenítés szintjén, azonban

az sem kizárt, hogy valakiknél a lelki feszültség testi szintre is áttevődik,

gyomoridegességben, alvászavarban, esetleg vérnyomásingadozásban jelentkezve.

A szakember szerint fontos megemlíteni, hogy több járvány is zajlott már a történelemben, és már a száz évvel ezelőtti helyzethez képest is sokkal több lehetőségünk van arra, hogy jól küzdjünk meg a fenyegetettséggel. A szorongás érthető, hiszen az egy természetes reakció a fenyegetettségre, ugyanakkor

az, hogy ezt mennyire vagyunk képesek kordában tartani, vagy engedjük elhatalmasodni, elsősorban az egyénen áll

– tette hozzá.

A napi tapasztalatok alapján a pszichés tünetek leginkább magas vérnyomáshoz, esetleg sztrókhoz vezethetnek, amelyek az indulatkezeléssel, a haraggal és dühvel, valamint a frusztrációval és tehetetlenséggel függhetnek össze. A stressznek és kiszolgáltatottságnak szintén nagyon jellemező velejárója a fejfájás, továbbá az alvászavar. A rágódás és tépelődés, hogy „jaj, mi lesz”, főként eredmény nélkül, könnyen depresszióhoz, a hangulatállapot romlásához vezethet, következésképp alvászavarokhoz. A felsoroltak elleni,

ha nem is csodaszer, de egy nagyon jó eszköz: a tudatos jelenlét, és annak a meditációjának a gyakorlása

– jegyezte meg Perczel-Forintos Dóra.

A szakmában úgy véli, a járvány első hullámával nagyon jól küzdött meg a lakosság, és a lelkisegély szolgálatok egyáltalán nem voltak túlterheltek, de a mostani alkalmával

már mutatkoznak a jelek, hogy fogynak az érzelmi – és nem mellesleg az anyagi – tartalékok is.

Ezért arra számítanak, hogy a mostani pandémia után nagyobb számban lesz igény a pszichoterápiákra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×