Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
326.06
bux:
143654.39
2026. november 6. péntek Lénárd
Az első csapolás a dunaújvárosi ISD Dunaferr átépített nagyolvasztójában 2016. július 25-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Már hónapok óta nem fizetik ki rendesen a Dunaferr dolgozóit

A dunaújvárosi vasmű vezérigazgató-helyettese a dolgozóknak küldött körlevelében azt ígéri, hogy hamarosan újabb befektetőjelöltekkel tárgyalnak.

Hat pontból álló tájékoztató levelet küldött ki a Dunaferr dolgozóinak Evgeny Tankhilevich, a vasmű vezérigazgató-helyettese. Ebből kiderül, hogy megint nem tudja a teljes bért fizetni a munkavállalóknak a társaság – írja a portolio.hu.

A lap birtokába került belső levél szerint a vezérigazgató-helyettes abban bízik, hogy rossz híreket utoljára kell leírnia, mert szerinte "a jövőben már vissza fogunk állni a rendes kerékvágásba". A dolgozók további türelmét és kitartását kéri.

A levélben az áll, hogy "az elmúlt hónapok problémái nem oldódtak meg, ezért az ISD Dunaferr pénzügyi lehetőségei egyelőre továbbra sem javultak". Ez pedig befolyásolja a decemberi bérek januári kifizetését.

A nettó 200 ezer forintot meg nem haladó béreket január 8-ig kifizeti a cég, viszont az ezt meghaladó összegű béreket ezúttal is csak két részletben képes teljesíteni.

Az első részlet minden munkavállaló esetében nettó 200 ezer forint lesz, január 8-ig teljesítve. A maradék összeget legkésőbb január 29-ig ígéri a munkáltató.

Vagyis sorozatban már a negyedik hónapban nem tudja megfelelő mértékben és a munka törvénykönyvével összhangban kifizetni a béreket a cég.

Arra is kitért Tankhilevich, hogy a bérek után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a TB-ellátásokat teljesíti a cég, az egészségpénztárhoz való munkáltatói hozzájárulást szintén teljes összegben, az önkéntes nyugdíjpénztár munkáltatói hozzájárulását 15 100 forintig teljesíti. "A törzsgárda biztosítói járadék kifizetését, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás fennmaradó részét a pénzügyi lehetőségeink függvényében egy későbbi időpontban fogja teljesíteni a munkáltató" – írta. Azt is előrevetíti, hogy ha bármilyen pozitív változás lép fel és többletforráshoz jut a cég, akkor azt a még ki nem fizetett bérek és juttatások kifizetésére fogja fordítani.

Evgeny Tankhilevich arról is beszámol, hogy január 21-ére hívták össze a Dutrade Zrt. közgyűlését, amely után "szerinte hozzá tudnak férni a jelentős tőketartalékhoz, amit a 90 százalékban az ISD Dunaferr tulajdonát képező Dutrade nem kis részben a mi közreműködésünkkel, az évek során felhalmozott".

Lehetetlen, hogy a leánycég csak gazdagodjon, miközben az anyacégnek olyan pénzügyi gondjai vannak, hogy a béreket is csak halasztva tudja megfizetni – vélekedik a vezérigazgató-helyettes.

A közgyűlés után ez a tőke február után minden bérelem pontos és hiánytalan kifizetését teszi majd lehetővé – ígéri. Azt is részletezi, hogy

a piaci kereslet régen nem tapasztalt szinten van jelenleg, pénz hiányában azonban ezt az időszakot csak kis mértékben tudja kihasználni a vasmű,

de itt azt ígéri, hogy ha a Dutrade-ban meglévő tőkéhez végre hozzájut a cég, akkor ismét nyereséget tud majd termelni.

Ezúttal is szót ejt a potenciális befektetőről, azonban konkrétumot (vevő fél, feltételek, stb) ezúttal sem árul el a vezérigazgató-helyettes.

Arról is szól a vezető, hogy a befektetők között nincs ott az ukrán érdekcsoport és a körülötte gyülekezők, akik szerinte több milliárd forintos kárt okoztak a Dunaferr csoportnak. Megítélése szerint ebben a károkozásban jelentős szerepet játszottak a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetőinek nyilatkozatai, ami szerinte felháborító és megengedhetetlen. Ezekkel a személyekkel éppen e miatt az ISD Dunaferr vezetése minden kapcsolatot megszakított, őket a társaság ellenségeinek tekinti.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×