Infostart.hu
eur:
363.35
usd:
325.89
bux:
143097.07
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Hiúz, magyar festéssel. (Miniszterelnöki Kormányiroda)

Nem akárhogy tették le a zalaegerszegi hadi gyár alapkövét - videó a páncélozott magyar járműről

60 milliárd forintból épül meg a Lynx harcjárműveket gyártó üzem.

Honvédségi helikopterrel tették le az alapkövét Zalaegerszegen a német Rheinmetall és a magyar állam vegyesvállalata által mintegy 60 milliárd forintból épülő, Lynx harcjárműveket gyártó üzemnek; a rendezvényen az is elhangzott, hogy Várpalotán robbanóanyagok és nagykaliberű lőszerek gyártására új üzemeket hoznak létre.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta: a kategóriájában legkorszerűbbnek számító Lynx harcjárművekből 218 kerül a Magyar Honvédséghez, ebből 172-t gyártanak majd a 2023-ra elkészülő zalai üzemben, amely kutatás-fejlesztéssel és teszteléssel is foglalkozik.

Hozzátette, hogy a háromhektáros területen felépítendő gyárépület és a hozzá kapcsolódó tesztkörnyezet kivitelezése - közvetlenül a ZalaZone Járműipari tesztpálya szomszédságában - meg is kezdődik.

Palkovics László úgy fogalmazott: az alapkőletétellel

új korszak is kezdődik a hazai haderő, hadiipar és gazdaság számára

azzal, hogy a meglévő magas technikai színvonalon is túlmutató, kiemelkedő hozzáadott értéket képviselő termelési ágat honosítanak meg. Mindez azonban nem előzmények nélküli, hiszen a korábbi évtizedekben Magyarország még komoly hadiiparral és ehhez kapcsolódó járműgyártással rendelkezett.

Az új korszak innovációs bölcsője Zalaegerszegen lesz, a 45 milliárd forintos beruházással épülő járműipari tesztpálya mellett, annak páratlan adottságaira épülve jön létre egy nemzetközi szinten is jelentős újabb ipari-innovációs bázis. A ZalaZone Ipari Park Zrt. és a Rheinmetall Landsysteme GmbH közös vegyesvállalata, a Rheinmetall Hungary Zrt. Európa egyik legkomplexebb off-road tesztkörnyezetét is kialakítja - ismertette a miniszter.

Palkovics László jelezte továbbá: a kormány hétfőn fogja tárgyalni és varhatóan elfogadni azt a hadiipari fejlesztési előterjesztést, amelynek egyik legfontosabb eleme a Lynx-gyár. A Rheinmetallal pedig további - egyelőre nem részletezhető tartalmú - tárgyalások zajlanak újabb beruházásokról, de annyit elárult, hogy a német cég vezetői ennek kapcsán Zalaegerszeg után a szegedi lézerközpontban tesznek látogatást.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter úgy vélekedett, nemcsak Zalaegerszeg és térsége, hanem Magyarország számára is hatalmas előrelépés a zalaegerszegi harcjárműgyár megépítése.

A kormány elkötelezett a honvédség fejlesztésében, mert erős nemzeti hadsereg nélkül nincs nemzeti megbecsülés, önbecsülés és érdekérvényesítés. A honvédelem nemzeti ügy, amelynek alappillére a honvédség felkészültsége és eszközei, az erős NATO-szövetség és a magyar állampolgárok elkötelezettsége a haza, a nemzet ügyei iránt - sorolta a honvédelmi tárca vezetője.

Szavai szerint mára elértük, hogy NATO-szövetségeseinek felnéznek ránk, míg korábban "potyautasként" jellemeztek bennünket, most azonban már példaértékűnek tekintik a magyarországi haderőfejlesztési folyamatokat.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos arról számolt be: a vegyesvállalat következő beruházásaként Várpalotán robbanóanyagokat, illetve nagykaliberű lőszereket és aknavetőgránátokat gyártó üzemeket építenek fel.

Hozzátette, hogy az európai közösség számára is kiemelkedő ez a beruházás, mert robbanóanyagokból hiányt szenved Európa. A nagykaliberű lőszerek gyártásához csatlakozva pedig a nemrég az állam által megvásárolt Hirtenberger aknavetőgyár gránátgyártását is Várpalotára helyeznék át.

Armin Papperger, a Rheinmetall elnök-vezérigazgatója egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy olyan gyár épül Zalaegerszegen, amilyen még nincs Európában, ugyanis olyan technológiákat is alkalmaznak, amelyek a mesterséges intelligenciát is felhasználják. Ezzel a technológiával, digitális berendezésekkel a katonákat is védeni tudják.

Kijelentette:

a mesterséges intelligencia a következő tíz évben beépül a harcászati rendszerekbe,

a zalai fejlesztés pedig olyannyira előremutató, hogy sehol a világon nincs hasonló, a következő 10-15 évben pedig tartósan az amerikai technikát is megelőzi. A Rheinmetall több mint 600 millió eurós befektetést tervez a következő években Magyarországon, a kutatás-fejlesztés területén és a fegyverzet- és lőszergyártást illetően pedig mindez Magyarországot Európában is vezetővé teszi.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: a Lynx-gyár a magyar hadiipar fejlődésének legújabb állomása, ami a munkaerőpiacra és a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lesz.

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) a helyi gazdaság megerősítése érdekében tett, minden korábbi álmot felülmúló újabb lépésnek nevezte a harcjárműgyár beruházását, ami egyben újrapozicionálja a zalai megyeszékhely szerepét is.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője a ZalaZone Járműipari tesztpálya miniszteri biztosaként jelezte: jelenleg mintegy 80 százalékos készültségen áll a beruházás, és már határidő előtt, a jövő év végére mindennel szeretnének elkészülni.

A zalaegerszegi rendezvényen a honvédség H145M helikopterével helyezték el a beruházás alapkövét, mindezt a résztvevők online közvetítésen keresztül tekinthették meg.

A zalai üzemben 2023-tól gyártandó Lynx harcjármű egy példányát a helyszínen működés közben is bemutatták.

Az akár tíz katona szállítására is alkalmas páncélozott jármű gépágyút, géppuskát és irányított rakétákat tud kilőni, az 1140 lóerős motorja 70 kilométeres sebesség elérésére képes, egyetlen tank üzemanyaggal 500 kilométert tud megtenni.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Eközben Európába is nagy mínuszokat láthatunk, Amerikába viszont már a technológiai szektorban megérkezett a felpattanás. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×