Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Metrószerelvények, amelyek összeütköztek a Pillangó utcánál 2016. december 5-én. A balesetben tízen megsérültek.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Négy év után megszűnik a Pillangó utcai sebességkorlátozás a 2-es metrón

A BKV szerint ennyi időt vett igénybe, hogy a metróbaleset után végezzenek minden szükséges módosítással.

A négy évvel ezelőtti Pillangó utcai metróbaleset után elrendelt sebességkorlátozásokat december 3-án oldja fel a BKV. A vonatok csúcsidőben 2 perc 35 másodperces követési idővel közlekednek majd – közölte a Népszava kérdésére a cég.

Az adott pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség óránként 70 km, de 2016 decembere óta, amikor összecsúszott két metróvonat, csak lépésben járnak itt a szerelvények. A BKV 2017-ben azt közölte, hogy csak akkor oldják fel a sebességkorlátozást, ha minden szükséges módosítással végeztek. A szükségessé vált szoftvermódosítást a vonal vonatvezérlési és biztonsági rendszerét szállító Siemenstől rendelték meg, amit a német cég három hónapos csúszással szállított, ezt követte az engedélyezés és a tesztidőszak.

A Pillangó utcai baleset után kiadott sebességkorlátozás feloldását célzó szoftvermódosítást a lap információi szerint a Siemens 875 millió forintért végezte el.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×