Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Meghalt egy újpesti képviselő

Barrel Zoltán 65 éves volt.

Elhunyt Barrel Zoltán, az MSZP káposztásmegyeri önkormányzati képviselője – közölte a párt.

Barrel Zoltán 2015-től volt az újpesti önkormányzat képviselője, tagja volt az MSZP választmányának, a párt Nyugdíjas Tagozat Budapesti elnökségének, valamint vezette annak újpesti tagozatát is.

Déri Tibor, a kerület polgármestere azt írta, a politikus "egy tettre kész, mindig segíteni akaró, a helyi közösséghez ragaszkodó, szűkebb lakóközösségének igényeit szem előtt tartó, azért kiálló, bátor ember volt."

Címlapról ajánljuk
Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

Olyan erő jelent meg a forint piacán, amit eddig nem ismertünk

2025 egyértelműen a forint éve volt, hiszen ugyan még hátravan pár nap az évből, de az euróval szemben több mint tíz éve nem látott menetelésben van a magyar deviza, a dollárral szemben pedig még ennél is régebben volt példa hasonlóan jó évre. Ebben nagy szerepe volt a magas kamatkülönbözetnek, aki eddig nem ismerte a carry trade fogalmát, most valószínűleg az is hallott róla legalább egyszer év közben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×