Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
317.61
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Védőruhába öltözött egészségügyi dolgozó a járványügyi bevetési egység gyakorlatán az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Kútvölgyi tömbjében, Budapesten 2020. augusztus 27-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Országos akcióban a civilek az egészségügyben dolgozókért

A koronavírus-járvány második hullámában is gyűjtenek felajánlásokat azok a közösségi oldalon szerveződő mozgalmak, amelyek tavasszal ingyenes szálláslehetőséget, ételszállítást és szépségipari szolgáltatásokat szerveztek a Covid-fertőzött betegek ellátásával foglalkozó egészségügyi dolgozók számára.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a Pihentesd a dokit! elnevezésű, civilek által indított programban a járvány első hulláma alatt közel háromszáz felajánlás érkezett, így több mint négyszáz orvos, ápoló, mentős számára tudtak lakhatást biztosítani a tulajdonosok által felajánlott, üresen álló lakásokban.

Mivel a tavaszi helyzettel ellentétben jelenleg sokkal nagyobb a kereslet, mint a kínálat,

a szervezők hangsúlyozzák, hogy minden felajánlásra óriási szükség van.

A csoport a főváros mellett már vidéken is terjeszkedik: Veszprémből, Kecskemétről, Szegedről, Zalaegerszegről, Győrből, Sopronból is érkezett már felajánlás.

Még tavasszal megalakultak az Etesd a dokit!, valamint a Szépítsd a dokit! elnevezésű Facebook-csoportok is. Az Etesd a dokit! jótékonysági mozgalomban száz adományozó jóvoltából ötvenezer adag étellel látták már el az egészségügyi szakembereket, a kezdeményezést jelenleg pénzadománnyal lehet támogatni. A Szépítsd a dokit! mozgalmat nem sokkal a járvány kirobbanása után Hajas László mesterfodrász hívta életre, az egész országban elterjedt programhoz számos fodrász, kozmetikus és manikűrös csatlakozott.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×