Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
A Duna Televízió által alapított, idén hetedik alkalommal odaítélt Duna-díjjal kitüntetett Rákóczi Szövetség alapítója és tiszteletbeli elnöke Halzl József az elismerés átadásán az MTVA Kunigunda utcai székházában 2018. december 13-án.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Meghalt Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke

1990-től 2018-ig a szervezet elnöki tisztségét töltötte be, 2018-tól tiszteletbeli elnök volt.

Nyolcvanhetedik életévében elhunyt Halzl József, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke - közölte a szövetség honlapján.

A Miniszterelnökség szombaton közleményben méltatta, hogy Halzl József nemzeti elkötelezettsége, rendíthetetlen jelleme, nagyszerű szervezőkészsége a Rákóczi Szövetség megalapítását követő több mint három évtizedben magyar fiatalok tízezrei számára tette lehetővé, hogy átéljék a nemzethez tartozás élményét és megerősödjenek magyarságukban.

A Rákóczi Szövetség a honlapján ismertette: Halzl József Győrben született 1933. december 19-én. Apai ága a felvidéki Szencről, anyai ága a burgenlandi Sopronkeresztúrról származik. A budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd 1957-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnök oklevelet. Később ugyanezen az egyetemen doktorált.

Az 1956-os forradalom idején ötödéves műegyetemi hallgatóként az események részeseként naplót írt, amelyet a rendszerváltozás után megjelentetett.

Szakmai munkája az energetikához kötötte, a rendszerváltozás előtt az EGI (Energiakutató Intézet) munkatársaként hőerőművekhez kapcsolódó kutatásokon dolgozott. 1991 és 1994 között a Magyar Villamosművek vezérigazgatójaként irányította az ország legnagyobb vállalatát. A rendszerváltozás idején aktívan bekapcsolódott a Magyar Demokrata Fórum munkájába, egy ideig a párt igazgatójaként is dolgozott.

1990-től 2018-ig a Rákóczi Szövetség elnöki tisztségét töltötte be. 2018-ban a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnökévé választották.

Társadalmi tevékenységének a Rákóczi Szövetség mellett, része volt az 1980-as évektől a városmajori plébániaközösség ifjúságának szervezése és a hátrányos helyzetű emberek energiafogyasztását segítő Héra Alapítvány vezetése.

Életében meghatározó szerepet töltött be a komolyzene, ő maga is magas szinten zongorázott.

Halzl Józsefet a Rákóczi Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később gondoskodnak.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Amikor a közel-keleti nukleáris programok kerülnek szóba, akkor szinte mindenki automatikusan az iráni urándúsításra gondol. A térség történelmét áttekintve, és a jelenleg létező terveket alapul véve ennél sokkal színesebb a történet, egy sor ország foglalkozott már a nukleáris beruházás kérdésével. Ezek között többen nyilvánvalóan fegyverkezési célokból vetették fel a témát, míg mások inkább az békés, energiatermelési szándékot részesítették előnyben.  Újabban viszont felmerült egy új hatalom belépése az atomhatalmak körébe, ami alaposan átírhatja a teljes térség erőviszonyait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×