Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.74
bux:
126895.28
2026. február 23. hétfő Alfréd
A kormany.hu által közreadott képen Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján Budapesten 2020. április 9-én. Idén csak az írásbeli érettségi vizsgákat tartanák meg az oktatási akciócsoport javaslata szerint - mondta az államtitkár.
Nyitókép: MTI/kormany.hu

Maruzsa Zoltán: a PDSZ fejezze be az akciózást

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégi megszólalásával ismét bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése – közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára hétfőn.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete vasárnapi közleményében azt írta, a szülők, ha tehetik, ne küldjék a gyermekeket iskolába, óvodába.

Nagy Erzsébet, a szervezet országos választmányának tagja korábban az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, miután már az egészen kis településekről is „brutális” adatok érkeznek a festőzöttségről, „elment az a vonat”, hogy az intézményre bízzák, hogy mikor döntenek a digitális munkarendre történő átállásról, és az egyetlen megoldás a teljes zárás.

Maruzsa Zoltán a távirati irodának emlékeztetett:

tavasszal az érettségit akarták bojkottálni.

Az államtitkár hangsúlyozta, a gyermekeknek nem az az érdekük, hogy otthon maradjanak, és így kimaradjanak az oktatásból. Rámutatott: az oktatást hagyományos keretek között kell folytatni mindaddig, amíg lehet, ahol pedig megjelenik a fertőzés, ott – ahogy eddig is – tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelnek el az érintett gyermekek és pedagógusok védelme érdekében. Az oktatás tehát ilyenkor sem áll le, csak a munkarend változik.

Hangsúlyozta, a pánikkeltés, egyes gyermekek otthon tartása olyan óvodákból és iskolákból, ahol a fertőzés nincs is jelen, nem megoldás. Ezért felszólítják a PDSZ-t, hogy fejezze be az „akciózást”, ha nem segítik, legalább ne akadályozzák a védekezést.

Változások szerda 0 órától

Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban újabb, a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

A többi között azt is közölte, a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Míg a középiskolákban,

nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.

Közölte azt is: a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat és az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×