Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
318.72
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Busók a máglya körül a mohácsi busójárás negyedik napján, farsangvasárnap, 2020. február 20-án.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Nem lesz már ugyanolyan a busójárás, de ez jó hír – fotók

Egy több mint 850 millió forintos beruházás eredményeként újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, s szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket Mohácson.

Immár tizenegy esztendeje képezi az UNESCO szellemi kulturális örökség részét, így egyre több látogatót vonz a busójárás. A tömegek színvonalas kiszolgálása mostanra elengedhetetlenné tette a rendezvény egyik fő helyszíneinek számító Deák tér és a Hősök parkja teljes rekonstrukcióját, a Busóudvar korszerűsítését, a rendezvényt szolgáló infrastruktúra megújítását – közölte a Duna-parti város önkormányzata.

A tavaly nyár óta zajló beruházások részeként a busójárásra érkezők gasztronómiai ellátását szolgáló, a máglyagyújtás Széchenyi téri helyszínétől háromszáz méterre lévő Deák teret rendezvénytérré alakították.

A téren egy négyszáz négyzetméteres vízmedence létesült, amelyet rendezvények alkalmával kiürítenek és nézőtérré alakítanak.

A park tengelyében lévő rendezvényterületet árusító sávvá alakították, ott a kitelepülő árusok számára elektromos áram, víz- és szennyvíz-csatlakozási lehetőséget biztosítottak.

Mohács, 2020. október 30.
A megújult Deák tér Mohácson az átadás napján, 2020. október 30-án. Egy több mint 850 millió forintos beruházás eredményeként újították fel és építették át a busójárás központi színtereit, s szereztek be a rendezvények színvonalát emelő eszközöket a Duna-parti városban.
MTI/Sóki Tamás
A megújult Deák tér Mohácson az átadás napján, 2020. október 30-án. MTI/Sóki Tamás

A fejlesztésekkel csaknem tízezer négyzetméternyi felületet láttak el burkolattal - jelentős részben térkövekkel -, sétányokat építettek, növényeket telepítette, korszerűsítették a közvilágítási rendszert és utcabútorokat helyeztek el. Így a Deák tér és a Hősök parkja tömegrendezvények időszakán kívül városi közparkként funkcionálhat - írták a közleményben.

Megvalósult a park területén meglévő műalkotások restaurálása, áthelyezése is, a tér keleti oldalán pedig Trischler Ferenc szobrászművész munkája, a három alakos Busók ördögkeréken című szoborcsoportot állították fel.

A Busóudvarban a kor elvárásainak megfelelő élményelemeket kínáló technikai fejlesztések is megvalósultak, interaktív kiállítás jött létre. Emellett a busójárás színvonalát javító eszközöket is beszereztek, így egyebek mellett egy negyven négyzetméteres LED-fal, motoros fedésű színpad, korszerű hang- és fénytechnikai berendezések, több mint száz kézműves sátor és másfél száz sörpadgarnitúra is a városba került.

Az önkormányzat közlése szerint a fejlesztések illeszkednek a mohácsi közterületek felújításával kapcsolatos önkormányzati programba. Ennek részeként tavaly adták át a városban a több mint félmilliárd forintból megújult, 2,5 hektáros zöldfelületű Szepessy parkot is.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×