Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Nem elégedettek a nyugdíjas érdekképviseletek a korrekcióval

Az 1,2 százalékos emelésre ellenérvként az inflációt hozta az InfoRádióban Juhász László.

Keveslik, ezért egyöntetűen elutasítják a nyugdíjasok az 1,2 százalékos nyugdíjkiegészítést.

A Nyugdíjas Szakszervezetek Egyeztető Tanácsában együttműködő országos érdekképviseletek 1,5 százalékos korrekciót, a kisnyugdíjasoknak is legalább 50 ezer forintot követelnek - mondta az InfoRádióban a szervezet elnöke, Juhász László.

"Nem vagyunk elégedettek. Egy normális évben elég volna, de idén nem úgy változtak a nyugdíjas fogyasztói kosarak, mint máskor.

A járványidőszakban az élelmiszerárak drasztikusan emelkedtek, az átlagos infláció duplájával, 7-8 százalékkal, az alapvető élelmiszerek árai pedig a háromszorosával,

10 százalékot is megközelítően. A nyugdíjasok ebből fogyasztanak többet" - húzta alá Juhász László.

Már felvették a kapcsolatot az illetékes minisztériummal, illetve levelet is írtak a miniszterelnöknek, de nem igazán reagálnak a megkeresésekre.

Juhász László szerint az Idősügyi Tanács nem megfelelő konzultációs fórum a kormány számára, az a szervezet ugyanis nem képvisel sok embert, a szakszervezet viszont igen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×