Infostart.hu
eur:
363.77
usd:
318.84
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Civilek, cégek és önkormányzatok pályázhatnak hulladékfelszámolásra

Két meghatározó pályázati konstrukciót dolgoztak ki az eddigi legnagyobb illegális hulladékfelszámolási, a Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű projektben: az egyiket az önkormányzatok számára a Belügyminisztériumnál, a másikat a civil és a gazdálkodó szervezetek, valamint az egyházi jogi személyek számára az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM).

A projekt 2020 második felében megvalósuló, első ütemének végrehajtására a kormány 13 milliárd forintot biztosított, a központi koordinátor az ITM.

A 2020 júliusban indult kísérleti szakasz 12 helyszínen zajlott, a tapasztalatok alapján az egész országban megkezdik a leginkább szennyezett területek megtisztítását.

Elsődlegesen a közutak, vasutak, erdők, turistaútvonalak, folyópartok, valamint önkormányzati közterületek megtisztítását tűzték ki célul

– emlékeztetett az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

  • A civil szervezetek pályázatot nyújthatnak be köztulajdonban álló, már megtisztított terület őrzésére, illetve a nagyobb területeken elszórtan fellelhető, nagygépi munkálatokat nem igénylő hulladéklerakatok felderítésére és felszámolására.
  • A gazdálkodó szervezetek pályázatot nyújthatnak be a köztulajdonban álló, kezelésükben lévő területek megtisztítására.
  • Az egyházi jogi személyek pedig a kezelésükben vagy tulajdonukban álló területen található illegális hulladékok összegyűjtésére és elszállítására pályázhatnak.
  • Önálló pályázati célterületként nevesítették a rendkívüli helyzetek, kirívó hulladékmennyiség felszámolását; ebben az esetben pályázhat mindegyik pályázói kör.

Boros Anita kiemelte:

támogatott számára előírják, hogy a megtisztított területet folyamatosan figyelni, őrizni kell, megakadályozva ezzel a további, illegális szemétlerakást.

Szeretnék támogatni az ingatlanvédelmi rendszereket bevezetését a magán és a köztulajdonban álló ingatlanoknál. Támogatni kívánják a nem elektromos sorompók kiépítését, valamint kamerarendszerek telepítését.

  • Az összes konstrukcióban a támogatás egyszeri és vissza nem térítendő.
  • A finanszírozás a települési önkormányzatok rendkívüli pályázata esetében 100 százalékos előfinanszírozással történik.
  • Minden más esetben előleg biztosítása mellett, a feladat elvégzése után egy vegyes finanszírozási konstrukciót dolgoztak ki.

Az ITM pályázati konstrukciójában tart a felkészüli idő, a pályázatokat november első hetétől lehet majd benyújtani. A pályázatok elbírálása folyamatos lesz a rendelkezésre álló források kimerüléséig. Pályázni az ITM-nél november 9-től lehet majd.

Vannak olyan állami közreműködő szervezetek, amelyek a 13 milliárdos keretből közvetlenül részesülnek. Ilyenek a nemzeti parkigazgatóságok vagy például az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az önkormányzatokat érintő pályázati konstrukciót ismertetve Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta: ez esetben az önkormányzatok által kezelhető mértékű illegális hulladék begyűjtésére kívánnak támogatást adni. A számukra kiírt pályázat hamarosan zárul, december 7-én a belügyminiszter meghozza a döntést. Az elnyerhető támogatásokat kategóriákba sorolták. Az államtitkár példaként említette, hogy az 1000 lakos alatti települések 2 millió forintig, a fővárosi kerületek és a megyei jogú városok 20 millióig pályázhatnak.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×