Infostart.hu
eur:
361.9
usd:
317.45
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

KMKSZ: az ukrán kormány csomót keres a kákán

Nevetségesnek nevezte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke azt, hogy az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-posztjával, melyben arra buzdított, hogy a magyarok vegyenek részt a hétvégi helyhatósági választásokon, ezzel is támogatva a magyar kisebbség képviseletét, beavatkozott az ukrán választásokba.

A KMKSZ elnöke szerint az utóbbi időkben megszokottá vált, hogy amikor a magyar kormányzat széles gesztusokat tesz, mint például a külügyminiszter legutóbbi látogatása alkalmával, amikor mintegy 50 lélégezetőgépet adományozott Kárpátaljának, miközben az ukrán kormány részéről – a magyar és nem magyar – intézmények egy darabra sem számíthattak, az nem kap helyet az ukrán központi médiában, azt viszont, hogy milyen Facebook-bejegyzéseket ejtett meg Szijjártó Péter, nagyon szélesen tárgyalja, kormányzati szinten is.

„Valamennyi józanul gondolkodó ember értheti, ez egy nevetséges dolog, és a kákán való csomókeresés”

– fogalmazott Brenzovics László.

Az ukrán helyhatósági választások eredményeit illetően kifejtette: rendkívül alacsony volt a részvétel, országosan 37 százalék, az országos pártok leszerepeltek, azonban a meghatározó városok élén megmaradtak a régi „arcok”, és semmifajta újdonság, új elképzelés, akár a régiókat illetően, nem tűnt föl. Látványos továbbá a korábban „üstökösként feltörő” hatalompárt, a Volodimir Zelenszkij-féle A Nép Szolgája erős erodálódása. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség számára viszont kedvező volt, hogy a kárpátaljai magyarság részvételi aránya nem volt kevesebb, mint a nem magyaroké, így egy

nagyon szép eredményt sikerült elérniük a választóknak köszönhetően.

Brenzovics László úgy látja, a jelenlegi kormányzó párt elmúlt egy éves intézkedéseinek lényegében semmi felmutatható eredménye nincsen, például, hogy befejezi a háborút, hogy átalakul a hatalom, vagy hogy megszűnik a korrupció. Ezzel szemben Ukrajna jelenleg Európa legszegényebb országa, miközben ott a vírusválság, a gazdaság pedig mélyrepülésben van, ugyanakkor nem látszik a kibontakozás útja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×