Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.57
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Diákok védőmaszkban hallgatják a tanítás újraindításával kapcsolatos tájékoztatást egy középiskola tornatermében Duisburgban 2020. augusztus 12-én, a koronavírus-járvány idején. Észak-Rajna-Vesztfália tartományban 2,5 millió tanuló kezdte meg az új tanévet ezen a napon.
Nyitókép: MTI/EPA/Sascha Steinbach

Szakember: megjelentek a járványfáradtság jelei Magyarországon

Rusvai Miklós úgy érzi, az időjárás és a türelem is segíthet a vakcina érkezéséig - ha nem lesznek korlátozó intézkedések.

Rusvai Miklós virológus szerint ha nem történik szigorító intézkedés, napokon belül a mostani dupláját látjuk a koronavírus-halottak számának rovatában. Mint az ATV-ben elmondta, szerinte november végéig még egyébként is romlani fognak a járványadatok, miközben egy tavaszi "zárlat" két hét alatt javíthatna a helyzeten.

Azzal viszont nem vitatkozik, hogy a kormánynak nem csak az egészségügy, hanem az ország működtetésének szempontjait is figyelembe kell vennie,

gazdasági szempontokat és a lakosság tűrőképességét is.

Úgy látja, a járványfáradtság jelei Magyarországon is megjelentek, ez jól látszik a maszkfegyelmen is.

De van három kilábalási forgatókönyv:

  • a nyájimmunitás elérése
  • "kibekkelés" a vakcináig
  • szerencsés időjárási helyzet (száraz, hideg), ami fékezi a járványt

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×