Infostart.hu
eur:
375.24
usd:
317.72
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Facebook/Orbán Viktor

Orbán Viktor bejelentést tett a lakásáfával kapcsolatban

A kormányfő hosszabb interjút adott a Hír TV-nek a szerdai kormányülést követően. Bejelentette, a családvédelmi intézkedések részeként 2022-ig 5 százalék marad az új építésű lakások áfája. Az orvosbértörvénnyel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, még nincs vége a rendeletalkotási munkának.

Kormányülés volt szerdán Orbán Viktor miniszterelnök vári munkahelyén, ezt követően adott a kormányfő terjedelmes interjút a Hír TV-nek.

A koronavírus-járvány miatti védekezésben kulcskérdésnek a kórházi ágyak meglétét nevezte, illetve a hozzájuk tartozó eszközöket és emberi erőt, amelyek és akik a gyógyításhoz szükséges gépek működtetéséhez kellenek.

A második hullámban - tapasztalat birtokában - már három héttel járnak előre, ebben az időtávban pedig

felszállóágban marad a járvány, de műtéteket nem kell elhalasztani.

Orbán Viktor azt mondta, aki volt katona, tudja, van első, második és harmadik lépcső, e besorolással illették a kórházakat is, az "első lépcsős" kórházakba vezényelnek erőket, ebben pedig még van mozgástér.

A nemzeti konzultáció eredményeire támaszkodva véli úgy, hogy az országot nem kell leállítani, "az ország működik, és közben védekezik", fogalmazott.

Bejelentette, 2022-ig zajló építkezések esetében 5 százalék marad a lakásáfa, de ennek részleteiről nem beszélt, csak annyit jegyzett meg, hogy Novák Katalin családügyi miniszter terjesztette a kormány elé.

Hogy az orvosbéremelés bejelentését miért mostanra időzítette a kormányfő a múlt héten, arról azt mondta, "mikor, ha nem most?" Hozzátette, a magyar orvosok világszínvonalat képviselnek, egyrészt mert a "vérükben van", másrészt mert a képzésük is világszínvonalú, ezért is volt a magyar a 25 legjobb védekezés között tavasszal a koronavírus-járványban.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) kritikáira az orvosi jogállásról szóló törvény kapcsán úgy reagált, az átvezénylés most élet és halál kérdése,

járvány idején, amikor nem a normális munkarendben kell dolgozni, elkerülhetetlen a vezénylés, más kérdés, hogy a vezénylés nem lehet napi gyakorlat.

Arról, hogy fel lehet-e számolni a hálapénz intézményét, azt mondta, "meg kell próbálni, kívülről nehéz okosnak lenni", de ezt "az orvosi kamara kérte", így oda mert állni a MOK elé.

"Abban igaza van a MOK-nak, hogy van tíz olyan kérdés, amelyet rendeletben még szabályozni kell, tehát nem vagyunk még készen" - utalt arra, hogy a törvényjavaslat elfogadásával még nem fejeződött be a területen végzett törvényhozási munka.

Reagált még arra is, hogy Soros György uniós próbapert javasol Magyarország ellen:

"Tegye, nem vagyunk mi semmi rossznak az elrontói."

A dolog szerinte úgy fest, hogy a Magyarország elleni támadások az európai baloldal támadásai, amely csak azokat az országokat támadja, ahol nincs a baloldal kormányon, ezt a régi nyelven "internacionalista segítségnyújtásnak" hívják.

A jelenséget "Soros-kolbásznak" nevezte, amelybe a magyar ellenzék is be van darálva, be van töltve,

finanszírozója pedig Soros György.

Vera Jourová cseh európai bizottsági alelnökkel - "Soros emberével" -, aki a magyar embereket szerinte sértegette a közelmúltban, még lesz elszámolni valója jobb időkben.

Azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely budapesti főpolgármester az uniós pénzekre inkább közvetlenül pályázna, nem az államon keresztül, azt mondta, az önkormányzatok "akkor járnak jobban", ha a magyar államon keresztül kapnak EU-s forrásokat, pályázati pénzekhez jutni külön utakon ugyanis nem egyszerű, de Orbán Viktor azért sok sikert kíván ehhez a baloldali önkormányzatoknak.

Az EU által felvett közös hitellel kapcsolatban világossá tette, a mai fiatal felnőttek gyerekei is fizetni fogják még, a törlesztés hét év múlva kezdődik, ezért az ezzel kapcsolatos vállalásba a magyar kormány nehezen ment bele.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Konzultáció indul azért, hogy megkönnyítsék a bankok életét

Az Európai Bankhatóság (EBA) elindított el egy nyilvános konzultációt a hitelkockázati keretrendszer egyszerűsítéséről és értékeléséről szóló vitairatáról (Discussion Paper). A vitairat előzetes ötleteket vázol fel a hitelkockázati keretrendszer használhatóságának, hatékonyságának és egyszerűségének javítására, azzal a céllal, hogy szélesebb körű vitát ösztönözzenek arra irányulóan, hogy hogyan lehetne jobban strukturálni az EBA ezen a területen folytatott munkáját a jövőben. A beérkezett észrevételek alapján fogja az EBA felmérni a lehetséges egyszerűsítéséket a jövőbeli szakpolitikai munkája részeként. A konzultáció 2026. május 10-ig tart.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×