Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.29
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pexels.com

Fővárosi patkányhelyzet: javul, de még vannak kiugró területek

Az elmúlt évekhez képest csökkent a rágcsálók száma Budapesten – mondta a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a patkányirtást végző konzorcium vezetője.

Az előző évekhez képest mintegy 20–25 százalékkal csökkent az RNBH Konzorcium munkája eredményeként a patkánypopuláció nagysága, így kiugró aktivitás jelenleg nem tapasztalható a fővárosban – fogalmazott az InfoRádiónak Reizinger Mátyás, hozzátéve, ez természetesen nem azt jelenti, hogy Budapest patkánymentes, hiszen annak olyan kritériumai vannak, amit sem a főváros, sem a konzorcium nem tud biztosítani.

A jelenlegi helyzet szerint, hasonlóan a korábbi időszakhoz,

a főváros belső kerületei azok, amelyek patkányfertőzöttség szempontjából kimagaslanak a többiek közül.

Ez elsősorban a csatornahálózattal, illetve a lakosság nem megfelelő szemétkezelésével és -tárolásával magyarázható – tette hozzá a szakember. A belvárosban ugyanis – jellemzően a régi építésű házakban – sok helyen nincs megfelelő takarítás, rend kialakítva, illetve az építkezések azok, amik a patkánypopulációt megnövelni látszanak; az állatok előfordulása egy megbolygatott területen sokszorosa annak, mint ami alaphelyzetben tapasztalható.

Az RNBH Konzorcium 2018 júliusa óta végzi a fővárosi patkányirtást,

havonta átlagosan 400–1200 bejelentést fogadva.

Ami viszont igazából számít, jegyezte meg Reizinger Mátyás, a bejelentések igazoltsága. Ha egy bejelentést követően a helyszíni vizsgálatok patkányfertőzöttségre utalnak, irtószeres kezelést kell végezni, amelyet két ellenőrző vizsgálat követ – ismertette a szakember.

Az irtószeres kezelés során egyfajta véralvadásgátló szert helyeznek ki, aminek az elfogyasztása után az állat elpusztul. Amennyiben a tetem előkerül, akkor azt az előírásoknak megfelelően a konzorcium begyűjti és kezeli a későbbiekben, de hasonlóan járnak el, ha elhullott állat megtalálásáról kapnak bejelentést.

Reizinger Mátyás az InfoRádió kérdésre válaszolva hangsúlyozta: a kihelyezésre vonatkozó jogszabályi előírások szigorúak, vagyis

a szabadba nem kerülhet irtószer,

csak az erre rendszeresített zárható, rögzített műanyag dobozba, megakadályozandó, hogy azzal a házi kedvencek, vagy akár a gyermekek érintkezésbe kerüljenek. A szerelvényeket továbbá figyelmeztető felirattal látják el, aminek tartalmaznia kell: az irtószer nevét, hatóanyagát és esetleges mérgezés esetére annak ellenanyagát, illetve további információként a kihelyezés időpontját és a kihelyezést végző cég nevét és elérhetőségét – sorolta a szakember.

A konzorcium vezetője végezetül azt tanácsolja mindenki számára, aki patkánnyal találkozik az otthona környezetében, hogy a bejelentést követően vizsgálja meg azt is, hogy melyek azok az esetleges körülmények, amelyek az állatok megjelenéséhez vezethettek, hogy melyek azok, amelyeket meg kell szüntetni, hogy a rágcsálók ne tűnjenek föl máskor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×