Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője, képviselőjelöltje beszédet mond a Majálisozz a DK-val című rendezvényen a budapesti Városligetben 2019. május 1-jén.
Nyitókép: Mónus Márton

Az ellenzéki pártok összefogását, közös választási indulását sürgette a DK

Egy közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltre, egy közös listára és valamennyi választókerületben egy közös ellenzéki jelöltre van szükség - érvelt Dobrev Klára, a párt EP-képviselője a Demokratikus Koalíció inline rendezvényén.

Lesz olyan körzet, ahol az ellenzék meg tud állapodni az induló személyében, és lesz olyan, ahol előválasztást kell majd tartani - közölte a politikus, aki szerint a DK készen áll arra, hogy befolyásához, erejéhez, tehetségéhez mérten közös jelölteket ajánljon, miniszterelnököt jelöljön és kellő számú jelöltet adjon a közös listára.

Közös lista, közös győzelem, közös Magyarország

- foglalta össze mondandóját. Kiemelte azt is, számukra a kormány leváltása önmagában nem cél, hanem eszköz, ami utat nyit egy új világ felé. A "kormányváltók" sok helyről fognak érkezni, mert sokfélék, olyanok, akik egy demokráciában egymással is versengenének, de ma Magyarországon "nincs demokrácia, (...) nincs szabad és tisztességes választás" - fogalmazott.

A koronavírus-járványra áttérve arról beszélt, hogy az ország szorongásban él, pár napra sem lehet előre tervezni, minden bizonytalanná vált. A kormány ünnepel és ünnepelteti magát, mert úgy érzi, hogy példamutatóan kezelte a járvány első hullámát, pedig a kabinet valójában cserben hagyta Magyarországot. Annyi pénzt költött el feleslegesen, hogy a valaha volt legnagyobb hiánnyal kell szembenézni, az ország az elmúlt negyedszázad legnagyobb gazdasági visszaesését szenvedi el és nálunk a legnagyobb az infláció az EU-ban - mondta Dobrev Klára. Miközben a magyar kormány költötte a legkevesebbet a munkahelyek megvédésére és a bérkompenzációra, aközben számolatlanul szórta a pénzt egyházi alapítványoknak, sportberuházásokra és vadászkiállításra.

A következő hetek nagyon nehezek lesznek - figyelmeztetett az ellenzéki politikus, aki megismételte korábbi, a koronavírus-tesztelés ingyenessé tételéről szóló követelésüket.

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke azt mondta, pártjuk azért indul neki a választásig hátralévő másfél évnek, hogy a végén "otthont teremtsünk a hazából". Akik közösen indulnak neki az útnak, azok sokféle helyről érkeztek, sok mindenről másként gondolkoznak, de abban egyetértenek, hogy a "megértés otthonát kell teremteni a hazából", és ennek érdekében együtt kell működni - beszélt az ellenzéki összefogásról a politikus. Végre okos, felelős együttműködés és párbeszéd zajlik a demokratikus ellenzék pártjai között - jelentette ki. Természetesen vannak fiatalok, akik "nagy dühvel érkeztek ebbe a küzdelembe", vannak, akik más történelmi hagyományokat tartanak fontosnak, de összeköti őket, hogy vissza akarják adni a hazát valamennyiünknek - tette hozzá.

A rendezvényt eredetileg egy héttel korábban a Hősök terén tervezték megtartani, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották és online bonyolították le.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani
frissülő cikk

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×