eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Orbán Viktor: Hatósági árasak lesznek a koronavírustesztek

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott péntek reggeli interjúban beszélt a legújabb járványügyi intézkedésekről és a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott beszélgetéséről is.

(A teljes interjú itt meghallgatható.)

Az interjút Nagy Katalin a Kamaraerdei úti idősotthonban talált fertőzöttekkel kapcsolatos kérdéssel kezdte. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: az idősekre a legveszélyesebb a vírus, ezért most is felelősségteljesen kell vezetni az idősotthonokat. A Kamaraerdei úti idősotthon fővárosi fenntartású, ezzel kapcsolatban pedig a miniszterelnök közölte, inkább vegye komolyan a védekezést Karácsony Gergely főpolgármester, ne pedig levelet írjon neki.

A második hullámmal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, úgy látta jónak, hogy egy nemzeti konzultációt kell tartani az első sokk után. Felidézte: lényegében egy hét alatt kellett átállítani az egész országot egy másik működésre - az ország jól vizsgázott ekkor, a világ legjobban védekező országai között vagyunk, és ez mindenki együttműködésének köszönhető, hiszen a szabályokat be kell tartani. Az első hullámnál fegyelmezettség és kölcsönös segítségnyújtás kellett, ami megvolt.

Őszre tudni akarták, milyen intézkedéseket hajlandóak az emberek elfogadni - a konzultáció eredménye már a birtokában van, és egy mondattal úgy összegezhető, hogy:

az emberek azt akarják, hogy Magyarország működjön.

"Látom, hogy van bizonytalanság, sokan attól tartanak, hogy az életünket ugyanúgy szigorú korlátozások alá kell vonni, mint tavasszal. Szeretném egyértelművé tenni: ilyenre nem készülünk. A cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem hogy megvédjük Magyarország működőképességét."

Éppen ezért az iskolákból például a fertőzötteket emeljük ki, a következő lépésben az osztályt, és csak a legvégső lépés az iskolabezárás.

"Jól küzdöttek a szülők, mindig tudtuk, hogy a magyar anyák tigrisek, de szerintem a férfiak is jól vizsgáztak" - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: most nem akarják, hogy a szülőknek az iskolabezárások miatt otthon kelljen maradnia.

Új járványügyi döntések

Kijelentette: kevés szabály lesz, de azok betartatását garantálni kell. A már ismert döntések: az idősotthonokat le kell zárni, a kórházakat is, a látogatási tilalomnak akár rendőri erővel is érvényt kell szerezni. A kötelező maszkhasználatot komolyan kell venni, szükség esetén ki kell terjeszteni, következetesen büntetni fogják a szabályszegőket.

Az új döntéseket sorolva elmondta:

a teszteket rövid időn belül hatósági árassá teszik.

Minden önként jelentkező ingyen kap majd influenzaoltást. Elrendelték a kötelező testhőmérséklet-mérést az iskolákba való belépéskor.

Határzár, V4-es védekezés, külföldi egyeztetések

Idegesen reagált Brüsszel a magyar, azóta már enyhített határzárra, pedig ez egy észszerű megoldás. "De ők így szoktak reagálni, ha valami nem úgy van, ahogy ők akarják.'

A V4-ekkel kapcsolatos együttműködésről azt mondta, ez nagyon sikeres volt, továbbra is megtartják. "Semmi okát nem látom, hogy egy lengyel vagy szlovák ne jöjjön be Magyarországra, ha ők is ugyanazt a védekezési rendszert használják. Ki tudunk alakítani négyen egy biztonságos szigetet Európában" - közölte a miniszterelnök.

Tegnap este felhívta Donald Trump - mondta a magyar kormányfő, és számos ügyről egyeztettek. Ma már nem úgy megy, mint régen, hogy védett vonalakon szigorú rend szerint beszélgetnek, hanem csak úgy felhívják egymást és megkérdik azt is, hogy hogy van a másik. Ő is ezt szokta tenni - mondta.

"Az amerikai elnökkel majdnem baráti viszonyban vagyok, amit csinál, az jó Közép-Európának. Személy szerint drukkolok is neki az elnökválasztáson."

Gazdaságélénkítés, Budapest 100 milliárdja

Korábban azt mondta Orbán Viktor, hogy szeptemberre összeáll egy új gazdaságélénkítő csomag, amiről, mint most kiderült, a következő napokban többször és több helyen fog beszélni.

A munkahelyteremtés kapcsán felidézte, már többen dolgoznak most, mint januárban - ez bizonyos intézkedések hatására történt, nem magától - hangsúlyozta. A turizmus márciusban katasztrofális helyzetbe került, de a kormány az embereknek pénzügyi lehetőséget teremtett a belföldi turizmushoz - ez a vidéki Magyarországon működik is.

Budapesten más a helyzet, de még szerencse, hogy ott van a Tarlós István volt főpolgármester által megtakarított 100 milliárdos összeg, ebből elkölthetnének 50-60 50 milliárd forintot gazdaságélénkítésre és az idegenforgalomban dolgozókra – mondta a kormányfő.

A teljes gazdaságélénkítési terv és a cél már megvan, most gyakorlati döntésekre kell azt lebontani.

"Béremeléseket szeretnék, több munkavállalót szeretnék és beruházásokat - ez irányba tettünk is lépéseket. Meggyőződésem, ha lesz az országban egy összefogásra utaló hangulat, akkor ez mind meg is valósulhat"

- jelentette ki.

Van-e forrás a gazdaságpolitikához?

"A költségvetési hiány nem néz ki jól - az volt a tervem, hogy alacsonyabban tartjuk, de ha így tennénk, megbénulna az ország, tehát kénytelenek vagyunk nagyobb hiánnyal számolni. Ám

a magyar gazdaság iránti bizalom rendkívül erős, elsősorban itthon, tehát ha kibocsátunk egy lakossági kötvényt, azt az emberek megveszik, mert bíznak a gazdaság erejében. Van otthon pénz, ezt szeretnénk mozgósítani,"

serébe tisztességes kamatot kínálnak a magyar állampapír-tulajdonosoknak - fejtette ki Orbán Viktor.

Végül közölte: a a gazdaságpolitikához szükséges források megvannak és még teremtenek is újakat.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×