Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Nem lesz népszavazás a járványról

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos népszavazási kérdéseket.

A kérdéseket Váradi Barna magánszemély nyújtotta be. Az első kérdés arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által világjárványnak nyilvánított új koronavírus okozta járvány nem minősül az alaptörvény szerinti élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapásnak, ezért erre hivatkozva a kormány nem hirdethet veszélyhelyzetet. Az NVB egyhangúlag úgy döntött, a kérdés nem hitelesíthető, mert a kérdés nem tartozik az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe, az alaptörvény szerint ugyanis a kormány jogosult a rendkívüli intézkedések bevezetésére. Emellett a kérdés burkolt alaptörvény-módosítást is tartalmaz, emiatt sem hitelesíthető.

A második kérdés azt tartalmazta, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki: emberiesség elleni bűncselekmény az orrot és szájat eltakaró arcmaszk használatától függővé tenni egyes jogok gyakorlását, többi között a tömegközlekedés használatát, a vásárlást, szolgáltatások igénybevételét. Ennek hitelesítését szintén egyhangú döntéssel tagadta meg az NVB. A bizottság szerint a kérdés az alaptörvény burkolt módosítására irányul, mert a kérdés népszavazási jóváhagyása akadályozná az állam élet- és egészségvédelmi kötelezettségét, emellett nem felel meg az egyértelműség követelményének sem.

A harmadik kérdés arra vonatkozott, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki, emberiesség elleni bűncselekménynek minősül "a génmódosított nukleinsav alapú vakcina igénybevételének kötelező előírása". Ennek hitelesítését szintén egyhangú döntéssel tagadta meg az NVB, mert ez is akadályozná az állam élet- és egészségvédelmi kötelezettségének teljesítését. Emellett az NVB álláspontja szerint ez a kérdés sem felel meg az egyértelműség követelményének.

Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

Címlapról ajánljuk
Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

Trendforduló a tanári pályán: egyre több fiatal jön és marad, de vannak igényeik is

A 2024–2025-ös jelentős bérfejlesztések hatására a pedagóguspálya vonzereje rövid távon egyértelműen javult, a foglalkoztatottak száma növekedni kezdett – derül ki a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont legfrissebb kutatásából. Balás Gábor, az intézet ügyvezetője az InfoRádióban elmondta, a tanárok a béremeléssel jobban érzik a társadalmi megbecsülést, de van még mit megoldani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Oroszország az év végéig meghosszabbítja a benzinexport tilalmát, a dízel kivitelére vonatkozó korlátozásokat azonban a piac stabilizálódásával párhuzamosan feloldja – jelentette be Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes. Ukrán drónok megtámadták a Lukoil tulajdonában lévő Filanovsky olajfúróplatformot a Kaszpi-tengeren, a célpontok között két teherhajó is volt, amelyek a kijevi biztonsági szolgálat szerint orosz-iráni katonai szállítmányokban vehettek részt. Románia két napon belül már a második, légterét megsértő drónt lőtte le az ukrán határ közelében. Az éjszaka folyamán Oroszország 157 támadó drónt és két rakétát vetett be Ukrajna ellen, miközben ukrán drónok már hatodik egymást követő éjjel támadták az orosz logisztikai és energetikai létesítményeket a Belgorodi és a Rosztovi területen. Az amerikai szenátusban közben gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×